Bundesliga: Szerencsére tegnap voltam fodrásznál – Szoboszlai – NSO

Ezt olvasta már?

Miután gólt szerzett és gólpasszt adott az RB Leipzig Mainz elleni, 4–1-re megnyert német Bundesliga-meccsén, a lipcseiek magyar légiósa, Szoboszlai Dominik vidáman értékelt a mérkőzést Németországban közvetítő Sky Sportnak – írja a Kicker.


Hirdetés

Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal kezdte az évet a Bundesligában (Fotó: AFP)

Szoboszlai Dominik a találkozó 47. percében remekül vette át Nkunku passzát a büntetőterületen belül, majd jobb lábbal a jobb felsőbe bombázott. A gólt a játékvezető először les miatt nem adta meg, de a VAR-vizsgálatot követően – amely bizonyította, hogy a magyar támadó az ívelésnél hajszál híján, de nem ért a labdához, így nem alakult ki lesállás – megadta a találatot. 

Azt, hogy tényleg csak néhány hajszálon múlt, hogy érvényes lett a találat, maga a gólszerző ismerte el.

„Szerencsére tegnap voltam fodrásznál” – mosolygott a kamerába Szoboszlai.

SZOBOSZLAI GÓLJA
Szoboszlai hiába próbált csúsztatni a jobbról érkező ívelésnél, nem ért hozzá a labdához. Ez a szerencséje, mert így Nkunku mozgása is a korábbi passztól számít, tehát Nkunku nem volt lesen.

SZOBOSZLAI GÓLPASSZA NKUNKUNAK

RB Leipzig–Mainz 4–1 (1–0)
Lipcse, Red Bull Aréna. Zárt kapuk mögött. Vezette: Deniz Aytekin
RB LEIPZIG: Gulácsi – Simakan, Orbán, Gvardiol – Klostermann (Wosz, 83.), T. Adams, Kampl, Angelino – Szoboszlai (Raebiger, 87.) – André Silva (Hugo Novoa, 68.), Y. Poulsen (Nkunku, a szünetben). Vezetőedző: Domenico Tedesco
MAINZ: Zentner – Widmer, Hack, S. Bell – Brosinski, Boetius (Barreiro, 64.), Stach, Li Dzse Szung (Papela, 82.), Aarón Martín (Anderson Lucoqui, 82.) – Burkhardt (Németh D., 64.), Onisiwo (Nebel, 82.). Vezetőedző: Bo Svensson
Gólszerző: André Silva (21. – 11-esből, 61.), Szoboszlai (47.), Nkunku (58.), ill. Li Dzse Szung (57.)
Kiállítva: Hack (19.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img