Szakértő: intézményközi harc kerekedett a jogállamiságról Brüsszelben

Ezt olvasta már?

Gyévai Zoltán szerint, bár az Európai Bizottság, mely egyben a geopolitikai bizottság szerepét is be kívánja tölteni, az Európai Parlament és az Európai Tanács „satujában” könnyedén a politikai szándékok, politikai játékok tárgyává tud válni, miközben ő maga is képes politikai folyamatokat generálni, nagyon drámai elmozdulást azonban nem gondol a hatáskörökben. Mint mondta, ami megállapítható, ahogyan a múltban, úgy a jövőben is lehetnek olyan, főként kívülről, de persze belülről is érkező kihívások az Európai Unióban, amikre az adott intézményi hatásköri megosztás nem biztos, hogy megfelelő választ képes nyújtani, ezért a hatásköri megosztásokat némiképp át kell súlyozni.

Az EU Monitor főszerkesztője megjegyezte, jelenleg folyik egy vita az EU jövőjéről, ami

lehetőséget teremthet, hogy egy szerződésmódosítást indukáljon, ami rendezheti a helyzetet.

Az viszont egyelőre nem tudható, hogy a fennálló „demokratikus játékból”, ami az unió jövőjéről szól, mi fog kisülni – tette hozzá.

Az Európai Parlament viszont mutatja az erejét, példának okáért: a jogállamisági ügyben be is perelte az Európai Bizottságot. Gyévai Zoltán szerint tipikus intézmények közötti harcról van szó, ami során az EP egy jogi eszközt alkalmaz úgymond politikai zsarolásra. Mindez annak következménye, hogy a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet az Európai Tanács – tehát az állam- és kormányfők testülete, ami egyébként nem egy jogi testület, vagyis nem bírálhat felül egy rendelet – időzőjelbe tette, egyfajta „politikai kényszerzubbonyt” húzva az Ursula von der Leyen-bizottságra, ami így ide-oda lavírozva az Európai Tanács és az Európai Parlament között, igyekezett kielégíteni mindkét fél igényét.

A jogállamisági mechanizmusról, amit Magyarország és Lengyelország támadott meg az Európai Uniós Bizottságon, január–febrárban várható döntés, addig tehát az Európai Bizottság csak „kótolgatja” és nem kezdi el igazából alkalmazni ténylegesen az eljárást – magyarázta.

A bürsszeli ügyekben jártas szakértő arra számít, hogy amennyiben meglesz a bírósági ítélet és az a jogalkotókat igazolja, az Európai Bizottság is az alkalmazás terepére fog áttérni, amit egyébként Věra Jourová alelnök elmúlt hetekben tett nyilatkozatai is megerősítenek. Magyarán, tette hozzá végül Gyévai Zoltán, az említett jogi eljárás alkalmával az Európai Parlament megpróbálta rászorítani az Európai Bizottságot arra, hogy egy már elfogadott és hatályba lépett rendeletet alkalmazzon.

Nyitókép: Pixabay

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img