Halála után 97 évvel kapott amnesztiát Homer Plessy

Ezt olvasta már?

A louisianai kormányzó szerdán poszthumusz kegyelmet adott a színesbőrű Homer Plessynek, akinek nevéhez fűződik az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság 1896-os Plessy vs. Ferguson döntése, amely a “külön, de egyenlően” elvvel megadta a faji elkülönítés jogi alapját az Egyesült Államokban.

John Bel Edwards kormányzó New Orleansban írta alá a kegyelmet ünnepélyes ceremónián, nem messze attól a helytől, ahol Plessyt letartóztatták 1892-ben, mert egy kizárólag fehérek számára fenntartott vasúti kocsiba ült, megszegve Louisiana akkori szegregációs szabályait.

“Tollvonásom nem törli el a nemzedékeken át tartó kínt és hátrányos megkülönböztetést” – jelentette ki Bel Edwards. “Mindannyian elismerjük, hogy még sok a teendő, de ez a kegyelem a helyes irányba tett lépés” – tette hozzá.

A rendezvényen jelen voltak a Plessy és a Ferguson családok leszármazottai is. “Úgy érzem, mintha szárnyalnék, mert őseim visznek. Homer Plessynek ma végre érvényesül az akarata” – mondta híres felmenőjére utalva Keithy Plessy.

Az amnesztiát még novemberben javasolta a tagállami kegyelmi tanács, amely egyhangúlag hozta meg a döntést.

A franciául beszélő, kreol Homer Plessyt azért tartóztatták le, mert megsértette az akkor hatályos, úgynevezett Jim Crow-törvényeket. Ezek olyan tagállami és helyi jogszabályok voltak, amelyek a faji elkülönítést érvényesítették az Egyesült Államok déli tagállamaiban, és megfosztották választójoguktól a feketéket.

A cipész foglalkozású Plessy egyébként egy polgárjogi csoport aktivistája volt. Ügyében John Howard Ferguson louisianai bíró döntött, a perben pedig elmarasztaló ítélet született, ami viszont események egész láncolatát indította el egészen az 1896-os legfelsőbb bírósági határozatig.

Plessy a szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntését követően, 1897-ben, elismerte “vétkességét” és megfizette az akkor 25 dolláros bírságot. 1925-ben hunyt el.

A Plessy vs. Ferguson ügyben az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy lehetséges elkülönített közlétesítményeket biztosítani különböző faji csoportok számára feltéve, ha azonos színvonalat is biztosítanak. Ez a jogi szabályozás adta meg az alapját a többi között a szegregált iskoláknak is egészen a polgárjogokban és a faji elkülönítés felszámolásában áttörést hozó 1954-es Brown v. Board of Education legfelsőbb bírósági döntésig.

Nyitókép: PIxabay

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img