Döbbenetes fordulat a tapolcai tragédiában – az elhunytak azonosításakor tévedés történt!

Ezt olvasta már?

Január 1-jén 9 óra 50 perc körül Tapolca területén a 7345-ös számú úton eddig tisztázatlan körülmények között egy vasúti átjáróban egy kocsi és az ott közlekedő vonat összeütközött. A kocsiban ülő öt ember közül négyen meghaltak, egyetlen utas, egy fiatal lány élte túl. Az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak.

Döbbenetes fordulat 

Az öt utas közül ketten voltak lányok. Egyikük túlélte, másikuk meghalt. Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt az adatok felvételénél: ma éjszakáig a balesetet túlélő áldozat családja úgy tudta, gyermekük meghalt, a valódi áldozat családja pedig ezek szerint azt, hogy az ő gyermekük él.

Először a Sümegi Szó írta meg, mi történhetett: az autóban ülő 5 fiatal közül kettő lány volt: Gy. Dóra és Sz. Melani. Közülük az egyik lány élte túl a balesetet, a hatóságok akkori álláspontja szerint Gy. Dóra. Január 3-án éjjel azonban nyomozók jelentek meg az elhunytnak vélt Sz. Melani szüleinél, akikkel közölték: a gyermekük él, vagyis nem az ő lánygyermekük hunyt el a balesetben. A csabrendeki Sz. Melanit jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik. Mindez azt is jelenti, hogy egy család két gyermekét vesztette el a balesetben, ugyanis Gy. Dóra az autót vezető sofőr, Gy. Zoltán húga volt.

Sz. Melani édesanyja a Facebookra írt bejegyzése megerősíti:

Melani él, az azonosítása megtörtént.

Az édesanya azt írta:

„Felfoghatatlan és döbbenetes, amit érzek! Anyaként együttérzek minden elhunyt szülőjével és hozzátartozójával”.

Blikk

A rendőrségi közlemény

A négy ember halálát követelő tapolcai közlekedési baleset.

Mint arról korábban beszámoltunk, közúti közlekedési baleset történt 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi és az ott közlekedő vonat összeütközött. Az autóban öten utaztak, közülük négyen meghaltak, egy embert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img