Túlerőltette magát, kórházba került a nő, aki befőttesüvegben árulta a

Ezt olvasta már?

Krónikus szélgörccsel került kórházba Stephanie Matto volt valóságdhow-hős, aki több tízezer dollárt keresett azzal, hogy befőttesüvegekben árulta a saját szellentését.

Stephanie Matto, aki a Három hónap múlva esküvő! című sorozatban tűnt fel, majd Instagram-influencerként kezdte kamatoztatni tehetségét úgy érezte, aranybányára bukkant, amikor rájött, hogy az emberek nem kevés pénzt hajlandók fizetni a befőttesüvegekbe zárt szellentéséért.

Mint korábban írtuk, Matto rengeteg üzenetet kapott rajongóktól, akik a használt bugyikat, vagy fürdővizet kértek tőle és hajlandók voltak nagyobb összegeket is áldozni efféle ereklyékre. Elgondolkodott, és eszébe jutott, hogy olyan terméket kellene árulnia, amit még soha senki. Innen már csak egy lépés volt kitalálni, hogy beleszellent befőttesüvegekbe, amiknek darabjáért 1400 dollárt (közel 450 ezer forintot) kér.

A terv bevált, Matto néhány hét leforgása alatt 200 ezer dollárt (majdnem 64 millió forintot) keresett. Annyi megrendelője volt, hogy elkezdte nagyüzemben gyártani pukibefőttet. Hogy legyen elég szele, minden nap három nagyadag fehérjeturmixot és egy kiadós tányér bablevest fogyasztott. Így heti 50 üveg szellentést tudott termelni, csakhogy a szervezete képtelen volt lépést tartani az igényekkel – írja a Huffington Post.

A nőnek hamarosan kellemetlen hasi panaszai lettek, hatalmas nyomást érzett a beleiben, ami miatt azt hitte, agyvérzést kapott, ettől pedig pánikrohama lett, alig kapott levegőt, és szúrt a szíve. Matto felhívta egy barátját, aki haladéktalanul kórházba szállította.

Matto azt mondja, az orvosoknak nem árulta el, hogy mit csinál, csak annyit mondott, hogy nemrég drasztikusan megváltoztatta az étrendjét. Kivizsgálták, majd közölték vele, hogy nem agyvérzése van, hanem súlyos szélgörcse, ami miatt sürgősen változtatnia kellene a táplálkozásán. Matto megfogadta a tanácsot és visszavonult a szellentésbizniszből.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img