Felejtsd el az előítéleteket és adj esélyt Bulgáriának!

Ezt olvasta már?

Szozopol

Szozopol

A közelmúltig Bulgária sajnos nem a szépen karbantartott parkos sétányokról és a mediterrán hangulatot árasztó luxusról volt ismert. Sőt, éppen ennek ellenkezője élt a köztudatban. Szerencsére napjainkra a negatív sztereotípiák ellenére is egyre többen keresik fel ezt a csodás országot. Aki egy kicsit jobban beleveti magát Bulgária szépségeibe az valami igazán tisztát és nagyszerűt vihet magával belőle. És itt nem csak a felülmúlhatatlan kókuszfagylalt ínycsiklandó ízére gondolok Neszebar óvárosának terén…

Az isteni fagyin kívül íme 9 ok, amiért érdemes Bulgáriába utazni:

1. Rövid repülési idő

Repülőgéppel kevesebb, mint két óra alatt elérhető. Ez még a légi közlekedéstől ódzkodók számára is abszolút vállalható távolság!

Bulgária a Naposparton túl

Ez is érdekelhet:

Bulgária a Naposparton túl

2. Barátságos helyiek

Amikor kifogysz az angol szavakból és túlságosan éhes vagy a cirill betűk megfejtéséhez, akkor a kézzel-lábbal való mutogatás abszolút nyerő lehet. A helyiek vendégszeretete és kedvessége még az idegen nyelveket egyáltalán nem beszélő turistát is átlendíti a kommunikációs nehézségeken.

3. Gyönyörű homokos strandok

Mouth Beach

Mouth Beach

Bulgária homokos strandjai joggal váltak az ország legjelentősebb nevezetességeivé. Számos partszakasz büszkélkedhet Kék zászlóval, amellyel a tisztaságot és a remek vízminőséget díjazzák. Az albenai strandok rendszeresen megkapják ezt az elismerést. Nem érdemtelenül, ugyanis itt finom aranyhomok, fokozatosan mélyülő partszakaszok és remek szolgáltatások várják a pihenni vágyókat. A snack bárok, vízisportolási lehetőségek és a zuhanyzók megléte csak néhány további érv mellette.

Aranypart

Aranypart

Persze Bulgária egyik kedvenc partszakaszáról, a Napospartról sem szabad megfeledkezni. A Cacao Beach nyaranta szabadtéri koncertektől és partiktól hangos. Aki csendesebb, nyugodtabb légkörre vágyik, annak a Napospart ellentetjét, a Duni strandot tudom ajánlani. Az erdős hegyekkel körülvett, keskeny partszakaszok elvarázsolják a természet szerelmeseit és a békés pihenésre vágyókat.

Sinemorets közelében a Mouth Beach vad sziklái, fehér homokja és meredeken mélyülő partja vonzza a sznorkelezés kedvelőit. Itt az ember szabadságszeretete akár a nudizmusban is kiélhető.

Bulgária páratlan strandjainak sorából természetesen az Aranypart (Aranyhomok) sem maradhat ki, amely Várnától 17 kilométerre található.

A legjobb üdülések az Aranyhomok strandján

A meghitt Sveti Vlas üdülőhely szintén Kék zászlóval jelölt strandjai varázslatosak, festői kikötője pedig csak hab Bulgária tengerpartjainak pazar tortáján. Sveti Vlas ezen túlmenően egyedülálló éghajlattal is büszkélkedhet, amely jótékony hatással bír a szervezet légzőszervrendszerére.

4. Páratlan történelmi emlékek

Neszebar

Neszebar

Az UNESCO Világörökségi listáján szereplő Neszabar Bulgária kihagyhatatlan települése. Az óváros tipikus faházai, romantikusan kanyargó utcácskái és bizánci korból származó templomai megigézik az ide érkezőket. A kivételes szépségű Régi Püspöki Palota és az óváros bejáratánál őrködő szélmalom előtt minden turistának kötelező a szelfi!

Neszebar mellett Szófia nevezetességei is figyelemre méltók. Különösen a világ egyik legjelentősebb ortodox templomaként ismert Alekszandr Nyevszkij-székesegyház felkeresése ajánlott.

A Kazanlak nevű város közelében elhelyezkedő „Trák királyok völgyét” ugyancsak érdemes meglátogatni. Az i.e. 3. századból hátra maradt sírtemplom egy hatalmas nekropolisz része, UNESCO világörökségi emlékhely.

Romantikus és monumentális bulgáriai emlékművek

Ez is érdekelhet:

Romantikus és monumentális bulgáriai emlékművek

5. Érintetlen természet és időtlenül romantikus falvak

Ropotamo Nemzeti Park

Ropotamo Nemzeti Park

Bulgáriában járva nem szabad elszalasztani a természetvédelmi övezetek megismerését sem! Ennek megfelelően az erdővel körülvett, lassan kanyargó Ropotamo folyón való hajókázás pompás programválasztás. A farkasok, medvék és vadmacskák lakhelyéül szolgáló Vitoš Nemzeti Park pusztája szintén túrázásra csábít.

Ezen felül a meredek szikláiról, valamint barlangjairól ismert Yaylata tájvédelmi terület és az olyan falvak, mint Kamen Bryag, Pastuh vagy Byala mutatják meg leginkább Bulgária páratlan esszenciáját. Ebben az országban a csodás természet nagyszerű elegyet alkot a különleges ételekkel és a helyiek tiszta jellemével.

6. Finom étel

Tarator uborkaleves

Tarator uborkaleves

A bolgár konyha legnagyobb előnye, hogy egyszerre ízletes és egészséges. Kezdetben megdöbbentett a rengeteg saláta, amit fogyasztanak, de idővel már vártam, hogy felszolgálják. A bolgár konyha alapját a zöldségek, halak és húsok egyvelege képezi. Érdemes lenne külön fejezetet szentelni a taratornak, amely egy különleges uborkaleves. Ebbe az ételbe az ember vagy nagyon beleszeret, vagy nagyon nem. Az biztos, hogy nem mindenkinek való. Engem az uborka, a kapor és a savanyú tej kombinációja még álmomban is kísért.

Az egyedi ételek mellé különleges ital is dukál. A bolgár bor – főleg a vörös – valami eszményi, de érdemes óvatosan fogyasztani, meglepően erős.

Bulgáriába mész nyaralni? Ezek a bolgár ételek elkápráztatnak!

Ez is érdekelhet:

Bulgáriába mész nyaralni? Ezek a bolgár ételek elkápráztatnak!

7. Rózsák völgye

Rózsaültetvények Bulgáriában

Rózsaültetvények Bulgáriában

Bulgária a ritka rózsaolaj fő termelője, hála a Balkán-hegység lábánál található óriás rózsaültetvénynek. A már említett trák sírkamrákról is ismert Kazanlak város a kapuja ennek a 120 kilométer hosszan elnyúló illatozó völgynek. Az itt nyíló, törökök által meghonosított damaszkuszi rózsák illata elvarázsolja az embert.

Legjobb bulgáriai utazások

8. Jótékony fürdők

A tökéletes kikapcsolódás élményét Bulgáriában nem csak a luxus SPA központokban találhatjuk meg. Számos természetes fürdő áll a rendelkezésre. Ezek közül a burgaszi iszapfürdők, Pomorie klimatikus gyógyhelye és a bizánci stílusú épületben található szófiai hidroterápiás ásványfürdők a legismertebbek.

9. Magas hegyek

Rila-hegység

Rila-hegység

Ha valaki úgy érezné, hogy elég a tengerparti láblógatásból, akkor irány valamelyik bolgár hegy! A Pirin-hegység abszolút favorit a túrázók körében, romantikus tavainak és a turistaházak sűrű hálózatának köszönhetően. Míg nyáron remek kiránduló hely, addig a téli hónapok során ideális síelőterep.

A Rila-hegység a nem átlagos elvárásokat támasztók paradicsoma. Legmagasabb pontja a Musula-hegy a maga 2925 méterével. Meghódítása nem egyszerű feladat, de megéri az erőfeszítést. Csúcsáról egyedülálló panoráma nyílik a hegyi tavakra, vízesésekre és meredek kanyonokra.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img