Megszólalt Karácsony Gergely a diákvárosról: egyetlen négyzetmétert sem engedek

Ezt olvasta már?

Emlékeztetett, a kormány először megállapodást kötött 2019-ben az új fővárosi városvezetéssel, egyebek között a diákvárosról. Olcsó lakhatást a magyar fiataloknak, egészségügyi fejlesztéseket, a Budapesti Nagyerdő zöldfejlesztését tudta a főváros “kiharcolni”, és azt, hogy a kormánynak olyannyira fontos stadion úgy épüljön meg, hogy kilenc napig kiszolgálja az atlétikai vb-t, de utána legalább 90 évig a ferencvárosiak és általában a budapestiek szabadidejét, szórakozását, sportolási lehetőségeit biztosítsa. “Megállapodtunk, aláírtuk, a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is dokumentumba foglalta” – emelte ki Karácsony Gergely.

(A legfrissebb hírek itt)

Betöltés…

Megfogalmazása szerint ezután Orbán Viktor miniszterelnök ezt az egészet “elárulta” az első szembejövő kínai delegációnak. Titokban hozott kormányhatározattal a diákváros területét odaígérte egy olyan kínai egyetemnek, amely kartája szerint a kínai kommunista párt iránymutatásai alapján működik, amelyet kínai vállalatok építhetnek meg 500 milliárdos kínai “gigahitelből”, amelynek árát persze a magyar adófizetőknek kell évtizedekig törleszteniük – írta a főpolgármester.

“Mikor mindez az aljasság kiderült, Ferencváros polgármesterével együtt tiltakoztunk. Nem máshoz, csakis az adott szóhoz, a megkötött megállapodáshoz ragaszkodtunk. Erre Fürjes és Vitézy urak olyan terveket mutattak – gondolom, megnyugtatásul -, amelyek szerint diákváros is és kínai egyetem is meg tud épülni” – tette hozzá Karácsony Gergely, megjegyezve: másnap kiderült, hogy a bemutatott tervek nem többek “blöffnél”, mert a kínai egyetem igenis kollégiumi épületek helyére van tervezve.

Jelezte: amikor ezt szóvá tették, késő éjszaka megjelent egy kormányhatározat a közlönyben, amely “lenullázza” azt a munkát, azt a több százmillió forintot, amelyet Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és csapata a diákváros terveire fordított eddig, és az egészet odaadta a miniszterelnök “kedvenc végrehajtójának”, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

Ez is érdekelheti: “Megdöbbenve értesültünk” – levelet írt Karácsony Gergely Gulyás Gergelynek

“Az éjszakai kormányhatározatból világosan kiderül: igenis a budapesti diákváros helyére akarják erőltetni a kínai egyetemet” – áll a főpolgármester bejegyzésében, aki úgy zárja a bejegyzését: “Újra mondom: egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből.”

Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke szintén szombaton a Facebookon azt írta, a Fővárosi Közgyűlés csak azzal a feltétellel támogatta a déli városkapu program megvalósítását, hogy annak része lesz a teljes értékű diákváros, valamint annak részeként megvalósul a nagyerdőprogram első fázisaként 100 hektár minőségi zöldfelület. A csütörtökön bemutatott tervek alapján a kormány nemcsak diákszállásokat áldozott volna fel a Fudan Egyetem kedvéért, hanem a csepeli közpark területét is csökkentette volna az érdekükben.

Ez is érdekelheti: Ilyen lenne Karácsony Gergely budapesti diákvárosa

“Kérdés, hogy mit tesz majd Palkovics László miniszter, akit tegnap a feladat felelősének nevezett ki a miniszterelnök. Ha a korábbi projektgazda Fürjes is csorbította volna a Diákváros és a csepeli közpark területét, mit tesz vajon majd Palkovics, aki eddig egyáltalán nem vett részt a Déli Városkapu terveinek kialakításában?” – tette fel a kérdést a kabinetfőnök.

(MTI)

EXTRA AJÁNLÓ
Ezt a hálószobatitkot csak a kismamák ismerik (x)
Férje merevedési problémáiról mesélt a kétségbeesett feleség (x)
- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img