Hadházy Ákos: A Fidesz romapolitikája a legundorítóbb aljasság

Ezt olvasta már?

A lap által ismertetett hangfelvétel szerint Sztojka Attila azt is megemlítette, hogy „mindenkiről jönnek hírek”, BM-esként pedig mindenkiről sok mindent tud. „Azt is tudom, hogy mikor beszélt kivel, meg hogyan” – fogalmazott.

Sztojka Attila fenyegetőzött is, hogy BM-es politikusként tudja, hogy ki mit csinált és kivel beszélt. A módszer egyébként nem új. Farkas Flórián a Híd a munka világába program megszavazásáról pl. jegyzőkönyvbe mondta, hogy ez a program azért is van, mert ő megígérte a képviselőknek, hogy munkaszerződést fog nekik adni. Később egy hasonló ügyben, egy másik hangfelvétel ügyében indult is már nyomozás, ott is Farkas Flórián nevében ígértek munkaszerződéseket. Amit a Fidesz romapolitikának hív: a legundorítóbb aljasság

– írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A Demokratikus Koalíció szerint a Népszava birtokába jutott hangfelvételek alapján „az Orbán Viktorral büszkén pózoló, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosként ténykedő Sztojka Attila próbálta megvesztegetni és megzsarolni” az Országos Roma Önkormányzat több tagját.

„A kormánybiztos szerződéseket, kétes hátterű egyedi támogatásokat és jogosulatlan versenyelőnyt ígért azoknak a roma képviselőknek, akik követik az utasításait. Ráadásul Sztojka hozzátette azt is, hogy belügyminisztériumi dolgozóként mindenkiről vannak információi” – közölte Barkóczi Balázs, Demokratikus Koalíció szóvivője.

A Demokratikus Koalíció azonnali vizsgálatot és felelősségre vonást követel az ügyben. Az ellenzéki párt szerint vállalhatatlan, hogy egy kormánybiztos „megpróbálja lefizetni a roma képviselőket, ráadásul az aljas fenyegetésektől sem riad vissza”.

Barkóczi Balázs, Demokratikus Koalíció szóvivője azt is írta: „Sztojka Attila ügye tökéletesen megmutatja, hogy milyen történelmi mélységekbe süllyedt az Orbán-kormány romapolitikája, és hogy miként gondolkozik valójában az integrációról és a felzárkóztatásról Orbán egyik bizalmi embere.”

Sztojka Attila a Népszava megkeresésére válaszul a hangfelvétellel kapcsolatban annyit közölt: nem tud mit mondani, mert nem ismeri a hangfelvételt, továbbá nem járult hozzá semmiféle hangfelvétel készítéséhez, kérdésekre pedig csak írásban válaszol.

(Borítókép: Hadházy Ákos 2021. október 10-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img