A hadsereget is bevetik Kazahsztánban

Ezt olvasta már?

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) államfőinek segítségét kérte – mint fogalmazott – az országát fenyegető “terrorveszély” ellen, és bejelentette, és bevetik a hadsereget a rend helyreállítása érdekében.

A 2002-ben alapított Kollektív Biztonság Szerződésének Szervezete tagja jelenleg Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán.

Nikol Pasinján örmény kormányfő bejelentette, hogy telefonon beszélt Tokajev elnökkel, és haladéktalanul megkezdte a konzultációkat a tagállamok vezetőivel.

Szerdai második televíziós beszédében a kazah elnök azt is közölte, hogy a “terroristák” elfoglalták Almati repülőterét, és hatalmukba kerítettek öt repülőgépet, amelyek között külföldi légitársaságok gépei is vannak. Később bejelentette, hogy a repülőtér ismét a kormány ellenőrzése alatt áll. A TASZSZ orosz hírügynökség értesülései szerint a repülőtéren folytatott terrorellenes művelet során a kazah fegyveres erők két tagja meghalt.

Az üzemanyagár-emelés miatt vasárnap este Zsanaozen városban kitört, és azóta több más városra, közöttük az ország legnagyobb városára, Almatira és a fővárosra, Nur-Szultanra is átterjedt zavargásokban a rendőrség és a nemzeti gárda nyolc tagja halt meg, másik 317 pedig megsebesült – jelentette a Szputnyik orosz hírportál és a zakon.kz kazah portál a kazah belügyminisztériumra hivatkozva.

A Habar-24 televízió által közvetített tanácskozáson az elnök közölte, hogy “terrorista csoportok” Almatiban és más városokban infrastrukturális épületeket foglalnak el, elsősorban azokat a helyiségeket szállják meg, ahol lőfegyver található.

Az elnök bejelentette, hogy a kazahsztáni fegyveres erőket is bevetik a rend helyreállítása érdekében.

Mint mondta,

jelenleg is folyik a harc Almati közelében a “terrorista bandák” és a védelmi minisztérium légideszantos alegységei között.

Almatiban és Nur-Szultanban szerda este helyreállt az internetkapcsolat, a Kazaktelekom több régióban bekapcsolta az internetszolgáltatást – közölte az internet blokkolásának követésére szakosodott Globalcheck vállalat.

A Roszkozmosz orosz űrügynökség vezetője, Dmitrij Rogozin közölte, hogy a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőterén megerősítették a kulcsfontosságú objektumok fegyveres őrségét, az űrrepülőtér a szokásosnak megfelelően üzemel.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) figyelemmel kíséri a kazahsztáni helyzetet, ahol a fejlemények aggodalmat váltanak ki – közölte Mona Juul, a BT soros elnöke, Norvégia állandón ENSZ-képviselője. Mona Juul hozzátette, hogy eddig nem kérték a testület ülésének összehívását.

Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, a Biztonsági és Együttműködési Értekezlet soros elnöke közleményben hangsúlyozta a rend békés helyreállításának fontosságát Kazahsztánban, valamint a párbeszédet a kazahok között az ország és az egész közép-ázsiai térség stabilitása érdekében.

A mostani zavargások a legsúlyosabbak 2011 óta, amikor Zsanaozen városban tizennégy tiltakozót ölt meg a rendőrség az olajipari munkások sztrájkja idején.

Nyitókép: MTI/EPA/STR

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img