Medve ijesztett halálra egy egerszalóki horgászt

Ezt olvasta már?

Ismét felbukkant egy medve az egerszalóki tónál, ezúttal egy horgászt ijesztett meg. A horgász az autójába menekült, és elő sem jött, míg a medve el nem ment – írta az esetről a heol.hu. 

Az egerszalóki polgárőrség kedden, a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy hétfőn 23 óra 15 perc körül egy medve most a tó egerszóláti oldalán látogatott meg egy magányos horgászt. Mint írják, közvetlen találkozásra most sem került sor, így kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy valóban medve jelent meg, viszont a találkozó másik részesének elmondása szerint a hangokból egyértelmű volt és életre szóló élményt jelentett számára, melyet az autójában remegve élt át.

 A medve pár nappal ezelőtt egy háromfős családot zavart meg, ők szintén horgásztak, de látták a nyomait a település környéként is.

Varga István a település polgármestere azt mondta, hogy éjszaka mindenki fokozottan figyeljen oda és lehetőség szerint maradjon közel az autójához.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában