A Putnokon töltött éjszaka után kipihenve magunkat kicsit jobban szemügyre tudtuk venni a várost, amelynek főterén az egyik legszebb – jelenleg elhagyatottnak tűnő – épület a Serényi-kastély. Itt eredetileg egy végvár állt, az 1834-ben épült kastély jelenleg magántulajdonban van, nem látogatható.
Az alábbi képre kattintva galériát nézhet az útról!
Ezután visszasétáltunk az Országos Kéktúra útvonalára, majd Putnokot elhagyva, néhány ismét aszfaltos kilométer megtétele után a Putnoki-halastóhoz értünk. Az idilli őszi időben igazán szemet gyönyörködtető látvány volt a kis tó, bár a halak már ilyentájt vermelnek, amint azt az ottani horgászoktól megtudtuk. Innen végre ismét az erdőbe kanyarodik az út, nem kevésbé szép látványt nyújtva, mint az előző nap.
Kelemér felé haladva igazi kuriózum várja a kéktúra teljesítőit: a Mohos-tavak ugyan nem igazán emlékeztetnek tóra, de már messziről kitűnik, hogy a növényzet itt teljesen más, mint eddig és ezután. A különleges vegetáció magyarázata, hogy az ottani tőzeglápban részben megmaradtak a jégkorszakhoz visszavezethető növényzeti emlékek. A terület mindezek miatt fokozottan védett, bemenni csak vezetővel lehetséges. A keleméri Mohos-házban kiállítás is megtekinthető róla.
A tó mellett megcsodáltuk még az eltéveszthetetlen kocsányos tölgyet, a Kisasszony fát, amely szintén nem fiatal a maga mintegy háromszáz évével. Majd besétáltunk Kelemérre, ahol ezúttal a Tompa Mihály Emlékház lépcsőjén, a pecsételő hely mellett fogyasztottuk el ebédünket. Az emlékház kiállítása elsősorban Tompa Mihály itt töltött idejére koncentrál, illetve az 1850-es évek Magyarországának életét is bemutatja.
A kéktúra innen pár kilométeren át ismét az aszfaltúton visz tovább Gömörszőlősre, szelíd lankák és dombok közt. Forgalom nem volt, de találkoztunk egy nénivel, aki a ritka autóbuszjárat miatt gyakran teszi meg az utat gyalog, magában.
Gömörszőlősre érve gyorsan megállapítottuk, hogy a falu talán meg takarosabb, mint amikor utoljára erre jártunk. Ez ugyan már jó pár éve történt, de most feltűnően sok volt a szépen felújított, mégis eredeti hangulatot őrző ház. A zsáktelepülés nem túl nagy, ennek ellenére sok a látnivaló. Van helytörténeti gyűjtemény, szabadtéri múzeum, gyapjúkártoló műhely, kazettás mennyezetű református templom, illetve művésztelep is működik itt.
1993-ban indult a „Gömörszőlős, a fenntartható falu” elnevezésű program, mely a térség erőforrásainak fenntartható hasznosítását, a népi mesterségek és hagyományok továbbélését próbálja segíteni. Körülnézni és megpihenni itt is mindenképp érdemes, már csak a hely egyedülálló hangulata miatt is.
Mi rövid pihenő után tovább baktattunk, mert szorított minket a buszmenetrend. Zádorfalváról ugyanis még át kellett utaznunk Aggtelekre, szállás ugyanis csak ott volt. A Gömörszőlős és Zádorfalva közti szakasz továbbra is szép, nyílt, dimbes-dombos terepen viszi tovább a túrázót, némi felüdülést nyújtva az erdő után. Miután elértük a buszt, Aggteleken egy gyors vacsora után bevackoltuk magunkat a szállásra, és hosszabb alvás után izgatottan vártuk a másnapi folytatást.
Két rövid fuvar után – amit ezúton is köszönünk szállásadónknak – már ismét a zádorfalvi kocsma előtt toporogtunk, ahol az előző napon találtunk egy kutyát. Több, egymástól független, helybéli forrás szerint a kutyának nem volt gazdája, a kocsma mellett élt. Mindenki szívét meglágyította, így elhatároztuk, ha másnap is ott van, elhozzuk magunkkal. Ott volt, és ugyanúgy örült nekünk, mint az előző napon.
A biztonság kedvéért még egyszer rákérdeztünk, hogy senki sem fogja-e hiányolni, majd a magunk által eszkábált pórázra tettük, és némi aggodalommal indultunk a túrára, vajon ő is velünk tart-e. Aggodalmunk teljesen felesleges volt, a kutyus ugyanis szemmel láthatóan teljes biztonságban érezte magát a pórázon és velünk, és mindannyiunkat lekörözött állóképesség és fáradhatatlanság terén. (Azóta is jól van, túl az állatorvosi nagygenerálon, új befogadójával, csapatunk egy tagjával boldogítják egymást.)
Így talán kevésbé a tájra fókuszálva, de az évszakhoz képest rendkívül barátságos időben hagytuk el Zádorfalvát. Kis ideig még szintén füves lankákat másztunk meg, majd ismét erdős vidékeken folytattuk az aznapi túrát. Bokáig érő avarban gázoltuk végig a maradék túrakilométereket Aggtelekig. A túraútvonal egy darabon teljesen az országhatár mellett halad.
A kora délutáni órákban pillantottuk meg az Aggteleki-karszt jellegzetes vonulatait, és a Baradla-barlangot rejtő sziklákat. A napba még egy egyórás vezetett túra is belefért, záróakkordként.
Akinek valahogy kimaradt az aggteleki cseppkőbarlang élete folyamán, ne habozzon bepótolni a mulasztását. Ősszel utószezoni rendben indítják a vezetett egyórás túrákat a cseppkőbirodalomba, de az Aggteleki Nemzeti Park honlapja egyéb programokat is kínál – érdemes szemezgetni belőlük, miközben ide tervezzük utazásunkat.
Az UNESCO világörökség részét képző Baradla-barlang bejárása kötelező programpont. A 25 kilométer hosszú barlangrendszer egy kisebb részletét Jósfavőről, a Vörös-tói látogató központból vagy Aggtelekről is meglátogathatjuk. A túra folyamán megismerkedhetünk a cseppkövek mesebeli világával és keletkezésük folyamatával. A barlangban 10 fok a hőmérséklet, ezért erre mindig készüljünk, ha ide látogatunk.
Az alábbi képre kattintva galériát nézhet az útról!
Más dolgunk aznap már nem akadt, mint visszamenni a kocsinkért, elrendezni Zserbó, a kutya helyét (aki végigaludta a hazautat), és visszamenni a fővárosba.
A túra tapasztalatait összegezve elmondható, hogy ez a szakasz szép, látványos, sokkal több nyílt, belátható tereppel, széles horizonttal, mint ami egyébként az Országos Kéktúrát jellemzi. A szintemelkedés nem volt jelentős, így kevésbé edzett állapotban is nekikezdhetünk. Arra azonban készüljünk fel, hogy a betonon és aszfalton is sok időt fogunk tölteni.