Peller Mariann: Jól viselem a halálom – interjú

Ezt olvasta már?

Gyönyörűen búcsúzott szeretett tanárától, Horváth Ádámtól. Azt írta: „hiszem, hogy találkozunk még. Hiszem, hogy a földi élet vége egy másik élet folytatása”.

Gyönyörűen búcsúzott szeretett tanárától, Horváth Ádámtól. Azt írta: „hiszem, hogy találkozunk még. Hiszem, hogy a földi élet vége egy másik élet folytatása”.

Aki nézi az Utazás a lelked körül című műsorát, tudja, hogy spirituális gondolkodó, hisz abban, nem csak ez az egy életünk van. De azért önt is megviselte a temetés…

Bárdos András, a volt osztályfőnököm beszédét megkönnyeztem. Arra gondoltam, úristen, mennyire szerettem ezt az embert, ezt a lelket. Hálás vagyok neki, mert kedvelt, segített, elfogadott annak a szőke, cserfes, félős, önbizalom-hiányos lánynak, amilyen az egyetemen voltam. Annyira szerettem, ölelgettem, puszilgattam. Hagyta, mert érezte, ilyen típus vagyok. Úgy búcsúztam tőle, hogy dolgunk volt egymással ebben az életben, és remélem, hogy találkozunk még egy következőben.

Nem lehet mindenkivel könnyű erről beszélgetni a műsorban.

Az emberek jelentős százalékát még mindig feszélyezi ez a téma. Attól fél, hogy összemosódik az ezotériának nevezett humbukkal, hogy leveszem rólad a rontást, csak fizess. Semmibe sem szeretném berántani, csak kibontani, mint a hagymát, hogy megismerjem, hogy elmondja, miben hisz. Ilyen volt Vadon Jani is, érdekelt, mit gondol erről a világról. Hisz ab­ban, hogy nem ér véget az élet a halállal, mert volt ehhez kapcsolódó élménye. A kislánya egészen kicsi volt, amikor hajnali kettőkor felült az ágyban, és azt mondta, hogy a nagypapa elbúcsúzott tőle. Nem értették. Másnap reggel megtudták, hogy a nagypapa hajnali kettő körül eltávozott.

Hiszi, hogy van előző élet, ezért is készít erről a témáról műsort © Végh István

Sebestyén Balázzsal road­show-znak is ezzel a témával.

Balázst nagyon foglalkoztatja, hogy honnan jöttünk, hová megyünk, miért élünk, hogy érhetjük el a boldogságot. Egyáltalán mi a boldogság? Legutóbb Győrben majd’ ezer ember jött el. Elképesztő érzés volt látni, ahogy előredőlve figyelnek. Csodálatos visszajelzéseket kaptunk.

Nagy szerencse, hogy megtalálta ezt az utat.

Hallgattam az égi jelekre, hogy ezzel kellene foglalkoznom. Amikor a második gyerekünket vártam, akkor jött az ötlet, hogy ez a spirituális vonal érdekel. A mű­sor 2017 eleje óta megy, többet kaptam tőle, mint vártam. Szeretik a nézők, a vendégek pedig örömmel jönnek.

Mit gondol a halálról?

Egy új kezdet. Nehéz elbúcsúzni a földi léttől, tele vagyunk ezzel kapcsolatban félelmekkel. A szeretteim elvesztésétől jobban tartok, mint attól, hogy nekem mennem kell. Fura, de jól viselem a halálom. Az előző életes utaz­tatásokon láttam a halálomat, hogy a lelkem rutinnal megy végig a stációkon. Láttam, mi lesz, hova megyek, ki vár.

Mariann a Hófehérke című színdarabban © Végh István

Mesélne az előző életeiről?

Volt olyan, amikor Románia területén éltem, katonaként harcoltam. Az nagyon nehéz férfiélet volt. De voltam jómódban élő úrilány, és éreztem magam körül az édesanyám lelkét, aki születésemkor meghalt. Ami felkavart, az egy sokkal régebbi élet, amiben harcos férfi voltam. Megélni azt az isteni, tiszta izom testet. Ilyet ebben az életemben nem éreztem. Nagyon jó volt abban a kigyúrt, szikár, erős férfitestben lenni. Azóta kőkeményen edzek megint.

Ezek nem veszélyesek?

Amin én voltam, az nem. Nem hipnotizálnak, magadnál vagy, csak valahogy másik tudatszintre kerülsz. Jönnek fel az emlékek. Mondtam is annak, aki utaz­tatott, hogy attól félek, ez butaság, csak az agyam találja ki, és ez zavar. Furán fog hangzani, nagyon szkeptikus vagyok. Úgy megyek ezekre a helyekre, hogy hiszem, ha látom. Mióta megyek bele ezekbe a témákba, meditálok, tudom, érzem a szívemben, hogy ez van, ez igaz. Van előző élet. Ezért is kezdtem el keresni, mert ebben az életben a hitemmel van dolgom. Hiszen ezért is csinálok ilyen műsort.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában