Hatalmas oltóközpont lesz a kaliforniai Disneylandben

Ezt olvasta már?

A kaliforniai Disneyland Resort lesz az új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja Orange megyében – jelentette be a hatóság hétfőn. A tervek szerint a hét második felében kezdődhet az oltás.

A vidámparkban, a világ legboldogabb helyén kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban – idézte a közleményt a Variety.com.

Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének, vállalva a vakcináció monumentális feladatát. Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk

– írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.

A kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltássalForrás: Sam Chen/Pixabay

Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust. A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca – az állami előírások figyelembevételével – már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában