Teszteltük a vegán ebédmenüt kínáló éttermeket

Ezt olvasta már?

A debreceni mazsolás csirkét még 100 éve is ették a Hajdúságban

Szupergyors pasta!

Jó pár éve dübörög és egyre nagyobb számmal vesznek részt vállalkozó kedvűek a vegán január kihívásban. A résztvevők egy hónapig kizárólag növényi étrenden élnek, ami valóban komoly próbatétel lehet azoknak, akik egyébként mindenevők. Ezért aztán nem csak teszteltem a vegán ebédmenüvel operáló helyeket, de igyekeztem úgy összeállítani a hetem, hogy a húsevők számára is ismert ízek szerepeljenek a palettán. Volt itt kérem jó értelemben vett agyeldobás és csalódás is vegyesen, éhes viszont egy percig sem voltam!

Hétfő – Napfényes Étterem

Spenótos mungóbabdahl

Úgy tűnik, nekem volt valami zavar a fejemben, mert én azt hittem, hogy a dahl az minden esetben egy főétel, de hát jó pap holtig tanul. Alapvetően azonban azt kell tudni róla, hogy egy általában (vörös)lencsealapú indiai étel, amit nagyjából csilliárd módon lehet turbózni különböző fűszerekkel és zöldségekkel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy erős kezdés volt a Napfényes Étterem spenótos levese, mert szerintem a sót, úgy ahogy van, kifelejtették belőle. Miután azonban ezt pótoltam, egy egészen izgalmas ízvilágú levesnek mondanám. Önmagában én nem rendelném újra, de nem akarom elvenni senki kedvét, aki szereti a távol-keleti ízeket, annak megérhet egy próbát! 

Fűszeres-sajtos rizsgolyók

A főétel már sokkal inkább ízlett, és a fűszerezésében sem találtam hibát. A köret különösen tetszett, vegyes zöldségek voltak a tányéromon, finom összhangban. Volt itt sütőtök, padlizsán, répa és káposzta is. Ami azonban a legjobban tetszett benne, az a tetején lévő fehér mártás – vagy nem tudom, minek nevezzem. Kicsit a tartárra emlékeztetett, de mégsem, őszinte leszek: nem tudtam megfejteni, de nagyon ízlett! A rizsgolyók is rendben voltak. A külsejük klasszul ropogott, belül jó sajtos, és a rizs sem volt kemény, így ezt mindenképp ajánlom. 

Spenótos dahl és sajtos rizsgolyók

A vegán ebédmenü 2000 Ft volt, ami szerintem teljesen rendben van. Viszont minden műanyagban érkezett, ami 2021-ben egy kifejezetten csak vegán ételekkel foglalkozó helytől szerintem elég ciki. 

Web: https://napfenyesetterem.hu/

Kedd – Vegaséf

Eperkrémleves

Legyen akár tél, akár nyár, a krémleveseket gyerekkorom óta nem tudom megunni, így nagyon vártam a keddi előételemet, de sajnos csalódnom kellett. A leírás szerint alma, eper, nádcukor és kókusztej hozzáadásával készült, viszont az almát sokkal dominánsabbnak éreztem, mint az epret. A színe halovány, krémlevesnek pedig távolról sem nevezném, mert egyrészt elég darabos volt, másrészt az állaga is hígabb volt annál, mint amit a műfajtól elvárok. Az íze egyébként nem volt rossz, de maximum nyáron rendelném újra. 

Brassói csalamádéval

A leves fölött érzett bánatom azonban seperc alatt tovaszállt, mikor a brassóihoz értem. Adagra sem kevés (ez kb a fele a kapott mennyiségnek!), főleg, hogy még csalamádét is kaptam mellé bőséggel. Már az illatából is úgy tűnt, hogy mindjárt nagyon jó lesz nekem, és nem is tévedtem. Ízben abszolút hozza, amit a nagy klasszikustól megszoktunk, kellemesen fokhagymás, paprikás, a krumpli enyhén pirult. Ami ezen a fronton külön szimpatikus volt, hogy míg a húsos változatnál szeretnek kiküldeni egy doboz krumplit 5 falat husival, majd elkérni érte a kétezer x forintot, itt tök jó arányban volt a krumpli és a lényeg, amit szejtánnal helyettesítettek. A szejtánnak egyébként van egy olyan tulajdonsága, hogy elég rágós tud maradni, de a Vegaséf ezt is megoldotta. A csalamádé kellemesen pikáns volt, és nem túl ecetes, nálam tehát ez a kettő hibátlanra teljesített, bármikor újrarendelném, és valószínűleg fogom is. Mióta nem eszem húst, a nagymamám brassóijának hiánya azon kevés dolgok egyike, ami néha még most is fáj, de úgy fest, megvan, honnan tudom pótolni az űrt. 

A vegán ebédmenü (leves + a normál méretű brassói csalamádéval) 2380 Ft volt.

Web: https://vegasef.hu/

Szerda – Nemsüti

Minestrone 

A Nemsüti szintén nem ismeretlen számomra, a Jászai Mari téri és a Klauzál utcai piacon található egységükben is vendégeskedtem már. Tapasztalatból mondhatom tehát, hogy ha van valami, amire a náluk aztán soha nem lehet panasz, az választék. A hazai és a nemzetközi konyhát mindig jó ízléssel váltogatják, így sosem unalmas. Eddig leginkább személyesen vendégeskedtem náluk és kiszolgálás is mindig kedves. A minestrone ránézésre mondjuk nekem nem azt a színvilágot hozta, amit ettől a levestől megszoktam, de fullon volt zöldségekkel és az íze is rendben volt. A célnak tökéletesen megfelelt, laktató volt és jóól átmelegített.

Nasi goreng

A nasi goreng egy rizs alapú sztori volt, rengeteg zöldséggel. A fűszerezése nagyon tetszett, a mennyiségre sem lehetett panasza senkinek, viszont meglepetésemre a rizs most nem igazán sikerült. Nem tudom, hogy ők főzték-e túl, vagy nagyon meleg volt, mikor dobozba kerül és az így keletkező párától lett ennyire puha, de sajnos nem volt az igazi. Mivel a fűszerezés tényleg nagyon bejött, ez megmentette nálam a történetet, de lehet, hogy rizses ételt legközelebb nem választanék. A számtalan korábbi jó emlékem miatt ezt most betudtam a nagy számok törvényének, így biztos, hogy a Nemsüti továbbra is szerepelni fog a személyes “hol egyek valami finomat?”-listámon. 

vegán ebédmenü - nem süti

A vegán ebédmenü náluk minden nap egy leves + főétel 2100 forintos egységáron, de ha esetleg ott nem találtok kedvetekre valót, nagyon ajánlom a salátáikat, amik hírből sem ismerik a “nyúl eledel” címkét! 

Web: https://nemsuti.hu/

Csütörtök – RépaRetek 

Tejfölös gombaleves 

Csütörtökre, bevallom, kicsit feladtam, hogy a vegán ebédmenü részeként egyek valami finom levest, így némileg kedvetlenül láttam neki a „tejfölös” gombalevesnek. Az adag bőséges volt, az illata is rendben, így mire elérte a kellő hőmérsékletet, már egészen lelkes voltam. Nem is hiába, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy elégedetten kanalaztam. Egy nagyon picivel bátrabb fűszerezést talán még elbírt volna, de így is üresen hagytam a tányéromat. 

Rakott krumpli

És akkor itt most szeretnék megállni egy pillanatra, mert még most is elérzékenyülök attól a rakott krumplitól, amit csütörtökön kézhez kaptam. Tény és való, hogy a brassói is nagyon korrekt volt, és bevallom, azt gondoltam, hogy azt nehéz lesz verni, de ez toronymagasan vitte a hetet! Fogalmam sincs, hogy a fenébe tudták ezt megcsinálni kolbász, tojás és tejföl nélkül, ami gyakorlatilag az étel lelke, de PONTOSAN ugyanolyan íze volt, mintha ezek lettek volna benne. A rakott krumpli tipikusan az a kaja, amit ha nagy ritkán meglátok valahol vega változatban, részemről meg is vagyok a választásommal, de ennyire finomat, megkockáztatom, hogy még sehol nem ettem! Bizton állíthatom, hogy ezentúl csekkolni fogom a honlapot, hogy mikor tűnik fel megint, mert ebből bármikor és bármennyi jöhetne. Na, szerintem végeztem is a marketinggel, rendeljetek ti is! (Illetve azt is megjegyezném, hogy a rendeléssel kapcsolatos többkörös bénázásom ellenére szuperkedves volt mindenki, akivel beszéltem, tehát már csak ezért is ajánlom őket!) 

vegán ebédmenü - réparetek

Web: http://reparetek.hu/

Péntek – Vega City 

Zöldséges bableves

A Kálvin téren lévő Vega City az első helyek egyike volt, amit látogatni kezdtem, mikor áttértem a húsmentes étkezésre. Mivel laktam és dolgoztam is a környéken, számtalanszor megfordultam náluk, és szerintem még sosem csalódtam, egy durván szétsózott főzeléktől eltekintve. Mondhatjuk tehát, hogy teljes nyugalommal néztem elébe a pénteknek. A előétel kategóriában a bableves rögtön magáévá tette az első helyet, bár tény, hogy nem volt egy kiélezett verseny. HATALMAS babszemek figyeltek a levesemben, mindenféle más zöldséggel együtt, épphogy ellepte a lé, így a legtartalmasabb leves díját is ők kapják. 

Bolognai spagetti növényi sajttal

A bolognai spagetti számomra egy viszonylag közömbös étel, szerintem van az olaszoknak ennél jóval ütősebb pastája. Épp ezért nem hittem volna, hogy majd vegán verzióban lesz olyan, hogy nem tudok vele leállni, de az az igazság, hogy pontosan ez történt. Baromi jó volt! A szósz és a tészta tökéletes arányban, és szintén hozta az eredetitől megszokott ízvilágot. Amit kiemelnék, az a növényi sajt, amiből még soha, de soha nem sikerült olyat kóstolnom, amiről ne az jutna eszembe, hogy egy rettenetesen drága radírral küzdök, de itt még ez is rendben volt. Nem mondom, hogy ezután csak ezt enném, de a korábbi vegánsajt-élményeimen mindenképp túlmutatott. Szerintem a képeken is átjön, hogy nem csak a leves volt szupertartalmas, de a bolognai is durván nagy adag. Kizártnak tartom, hogy ezután egy akármekkora férfi éhesen állna fel az asztaltól, én speciel csak a tésztával kétszer laktam jól. Ennek fényében a 1750 Ft-ot kifejezetten jutányosnak érzem. 

vegán ebédmenü - vega city

Náluk az a “fekete pont”, hogy 4000 forint alatt sajnos nem szállítanak házhoz, szóval vagy több különböző napra kell rendelni, vagy össze kell állni a kollégákkal. 🙂 

Web: https://www.vegacity.hu/

ÖSSZEGZÉS

Bár nem volt célunk, hogy versenyeztessük a helyek vegán ebédmenü-kínálatát, de a tapasztalatok alapján a RépaRetek csapatát mindenképp kiemelném. Összességében nem volt olyan nap, hogy ne laktam volna jól, vagy ne ízlett volna legalább az egyik fogás. Az öt nap konklúziója számomra az, hogy már tényleg nem létezik az a kaja, amit ne lehetne megoldani kizárólag növényi alapanyagból úgy, hogy közben tényleg finom legyen. Ezért azt javaslom, hogy teszteljétek, kísérletezzetek ti is vegán ebédmenü opciókat, mert fantasztikus helyek vannak. Ha nem is tértek át a vegán étrendre, egy-egy mindenmentes nap beiktatását nemcsak a testetek, de bolygónk is meg fogja hálálni! 

Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában