Bejártuk a Dunakanyar ékszerdobozát

Ezt olvasta már?

Vác a Dunakanyar meghatározó központjának számít. Kulturális élete gazdag, látnivaló pedig akad bőven, így ha magyarországi kalandozásaink során erre tévednénk, számos szépség, felfedeznivaló és program várhat ránk. Egy csendes vasárnap délután körbekerekeztünk a városban, és nem bántuk meg.

Vác hét közben nyüzsgő képet mutat, tele kocsikkal és emberekkel, hétvégén pedig a piacokra is sokan járnak. A belvárost bejárni azonban bármelyik időpontban érdemes, hiszen bővelkedik a látnivalókban. A Duna-parton, amely nyáron megtelik fürdőzőkkel és piknikezőkkel, hatalmas sétát tehetünk, ami igazi mediterrán hangulatot varázsol a mindennapjaikba.

Váci sétálóutcaForrás: Pénzes Gyöngyvér

Vác helyén már a honfoglaláskor is létezett település, nevét először a 11. században említi írásos emlék. A város egyértelműen legszebb része a Március 15. tér, amely a Duna-parttól csak egy kőhajításnyira található. A teret a mesés kis részletek teszik igazán érdekessé: öregedő, de csodálatos kapualjak, barokk épületek, takaros kis boltok, cégérek teszik látványossá az összképet. Telente jégpályát is telepítenek ide a helyiek legnagyobb örömére.

A Március 15. térForrás: Pénzes Gyöngyvér

A városháza és a Fehérek temploma is a főtéren található. Utóbbi eredetileg a domonkos rendhez, a „fehér barátokhoz” tartozott, innen kapta a nevét is. A 18. században épült templom oldalában érdemes megnézni Szent Hedvig szobrát, aki a Dunakanyar védelmezője. Szintén itt található a Memento mori kiállítás, amely a Tragnor Ignác múzeum állandó tárlata, és az 1994-ben megtalált, több mint kétszáz mumifikálódott test és díszes koporsók közül mutat be néhányat.

DomborműForrás: Pénzes Gyöngyvér

A tér körbejárásának megkoronázása lehet a Mihályi Patessierie felkeresése, amely már zsinórban sokadszor nyeri el az év vidéki cukrászdája címet. Tegyük hozzá, méltán.

UtcarészletForrás: Pénzes Gyöngyvér

Nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy eljussunk a következő ígéretes helyszínre, a váci Nagyboldogasszony-székesegyházhoz. A 18. században épült templom barokk és klasszicista jegyeket ötvöz, Vác egyik kiemelkedő látnivalója, kívülről és belülről is.

A székesegyházForrás: Pénzes Gyöngyvér

A tér körül elhelyezkedő házak és épületek is impozánsak. A szemben található püspöki palota előtti Konstantin téren pedig minden csütörtök délután termelői piac van, így kipróbálhatjuk a helyi termelők finomságait.

Templomokban és kápolnákban igen gazdag a település. A Szent Kereszt ferences templomot érintve, a régi vár falaiból megmaradt lépcsőn lesétálva a Duna-parton találjuk magunkat. Itt érdemes egy nagy sétát tenni, esetleg lábat lógatva élvezni a dunai panorámát.

Szent Kereszt ferences templomForrás: Pénzes Gyöngyvér

Éttermekbe, kis kávézókba és cukrászdákba lépten-nyomon belefuthatunk, ha a városban bóklászunk. Érdemes azonban a nyitva tartásokat előre megnézni, mert szezonon kívül a nyitvatartási idők változhatnak. Egy esti sétálós felfedezés sem utolsó program: a kis utcácskákban elveszni nagyon hangulatos perceket szerezhet.

Püspöki palotaForrás: Pénzes Gyöngyvér

Ha szeretnénk egy pillantást vetni a Dunakanyarra is, és kicsit ellazulni az itt töltött idő után, irány a város peremén fekvő Kertünk bár és kilátó. Ez a Dunakanyart átszelő kerékpárút mentén fekszik, de kocsival is megközelíthető. A kilátás fantasztikus, a hely kedves és szellős, ráadásul programokat is szerveznek, így igazi közösségi helyként működik.

Ha Göd felé biciklizünk inkább, a városból kijutva csodálatos ártéri erdőben tekerhetünk. Az itt a kialakított tanösvényen akár egy sétát is lehet tenni.

Kilátás a KertünkbőlForrás: Pénzes Gyöngyvér

Természetbarátoknak kötelező a Naszály hegy felfedezése: bár a hegyen a mészkőbánya csúnya tájsebet hagyott, a túraútvonalakon még sok szépség várhat ránk, többek közt a pazar kilátás. Többféleképpen is megközelíthető, Vácról például a Gombás pihenőből. Arra azonban számítani kell, hogy ha erre megyünk, akkor igen meredek kaptató vár ránk.

Ha még soha nem jártunk erre, vagy szeretnénk többet megtudni a térség elfeledett történeteiről, esetleg gasztronómiai kalandokra vágyunk, érdemes lehet egy vezetett túrához csatlakozni, és így elmerülni az élményekben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában