Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata

Ezt olvasta már?

Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata – erről az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője levélben értesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet hétfőn este.

Miután hétfőn délután Michigan állam választási bizottsága hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője, Emily Murphy a levélben szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz.

Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök jóváhagyta, hogy az átadás-átvételért felelős kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását – tudatta maga Trump a Twitteren magyar idő szerint kedden hajnalban.

Azt írta: „nemzetünk érdekében javaslom Emily Murphynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően”. Majd hozzáfűzte, hogy „a munkatársaimnak is azt mondtam, hogy ugyanígy cselekedjenek”.

Trump egy másik mikroblogbejegyzésben azt is leszögezte, hogy „erőteljesen folytatja” a küzdelmet, s úgy hiszi, hogy eredménnyel jár majd. Arról is írt egy további tweetben, hogy folytatják a küzdelmet a hamis szavazólapok és a „Dominion” ellen. Utóbbi szóval a Dominion Voting Systems Corporation nevű társaságra utalt, amelyet többször azzal vádolt, hogy a szavazatszámláló gépi szoftverük szabálytalanul „átfordított” egyes szavazatokat a demokratáknak.

A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy már meg is kezdték az egyeztetéseket a szövetségi kormányzat tisztségviselőivel, elsősorban a koronavírus-járvány ügyében és nemzetbiztonsági kérdésekről.

Az elnök jogászcsapata a michigani elnökválasztási eredmények hitelesítése után azt közölte: a hitelesítés „egyszerű eljárásjogi szabály”, és a keresetekkel folytatja a jogi küzdelmet.

A georgiai választási hatóságok hétfőn este bejelentették: a szavazatok ismételt újraszámlálását kedden kezdik meg, és csütörtökön helyi idő szerint éjfélkor fejezik be. Abban az államban is Biden vezet.

Nyitókép: MTI/AP/Susan Walsh

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában