Várandósan – ellenségem, a Streptococcus B

Ezt olvasta már?

Nem volt kérdés, hogy Dúlával akarok szülni, hiszen Apa a nagyobbakra vigyáz majd. Szerencsénkre igen hamar megtaláltuk a tökéletes jelöltet, az már csak hab volt a tortán, hogy ő is magyar lány. Együtt készültünk a nagy napra, megírtuk a szülési tervet, átbeszéltük, hogy szeretnék ismét vízben szülni, és ha minden rendben lesz, akkor mihamarabb, ha lehet, még a szülés napján hazamenni a kisbabával.

Mondhatni tökéletes volt minden, majd a hetedik hónap környékén váratlan fordulatot vettek a dolgok. Történt ugyanis, hogy egy hosszú beszélgetést követően a szülésznőmmel közösen úgy döntöttünk, elvégeztetünk néhány labortesztet. Másnap este kaptam a telefont, a hölgy kedvesen ismertette a teszteredményeket, majd egy perc múlva ismét hívott. Majd’ elfelejtette közölni, hogy a teszt azt is kimutatta, hogy Strep B hordozó vagyok, nem kell megijedni, mondta, nincs is teendőm, de tudjak róla, hogy a szülés alatt antibiotikumot fogok kapni. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Streptococcus? Hallottam már róla, de fogalmam se volt, mit is jelent ez valójában.

Röviden a B csoportú Streptococcusról (Group B Streptococcus)

A kismamák 15-25%-ban hordozzák ezt a számukra ártalmatlan baktériumot, mely az újszülöttre nézve igen veszélyes lehet. A babánál kialakuló fertőzés két csoportra osztható. A korai kezdetű fertőzést a szülés során kaphatja el a baba és 6-12 órával a szülést követően jelentkeznek a tünetek. A késői kezdetű fertőzés az első három hónapban bármikor felbukkanhat, ekkor már nem biztos, hogy a kisbaba a szülés alatt fertőződött meg. A szűrést országonként eltérő hozzáállással végzik. Míg Skóciában a kockázat alapú szűrés a jellemző, vagyis csak akkor csinálnak GBS szűrést, ha más okból kifolyólag vesznek mintát, addig más országokban rutinszerűen tesztelnek minden kismamát. Amennyiben a teszt pozitív, ajánlatos a vajúdás alatt legalább 4 órán keresztül intravénás antibiotikumot adni az anyukának, mely a méhlepényen átjutva védi a babát.

Értettem, hogy ha megbetegszik a baba, annak igen komoly következményei lehetnek, de azt is tudtam, hogy ennek az esélye igen igen csekély, míg az antibiotikumnak mindenképpen vannak mellékhatásai, hiszen nem csak a fertőzést okozó baktériumtörzseket pusztítja el, hanem a bélben élő kedvező baktériumtörzseket is. Jó az a kisbabámnak, ha azonnal antibiotikumot kap? Tényleg szükséges?

Őszintén szólva sokkolt ez az egész. Sokat beszélgettem a szülésznőmmel, aki látta, mennyire megviselt a dolog. Lényegében dönthettem. Ha antibiotikumot kapok a szülés alatt, akkor is 12 órás megfigyelés várt ránk, de ha nem kérem az antibiotikumot, akkor legalább 24 órára benn kell maradnunk a kórházban, hogy megfigyeljék a kisbabát. Ő is, mint minden egészségügyi dolgozó azt sugallta, hogy egyszerűen adassam be az antibiotikumot, és ne kockáztassam a gyerekem egészségét, de engem, aki inkább a természetes megelőzésben hiszek, mint a gyógyszerek hatásában, nem hagyott nyugodni a dolog.

Kutatni kezdtem. Olyan könyveket, weboldalakat kerestem, ahol megbízható forrásból, tanulmányokkal, számadatokkal alátámasztva kapok meg minden információt a B csoportú streptococcusról, megismerve minden lehetőséget, kockázatot, mellékhatást. Már az elején bizonyossá vált, hogy a tesztek megbízhatatlanok, és meglepően sok tényt nem közölnek az anyukákkal. Még inkább elbizonytalanodtam.

Félreértés ne essék, nem az orvosokban kételkedtem.

Hiszek abban, hogy az orvosok jót akarnak, hiszem, hogy bizonyos esetekben tényleg szükséges az antibiotikum, de biztosan akartam tudni, hogy minden információ a birtokomban van a felelősségteljes döntéshez. Konzultáltunk egy szülész orvossal is, aki bár igazat adott, amikor felsorakoztattam a tényeket, mégis az antibiotikumot javasolta – ez a protokoll, mondta.

Néha sajnáltam, máskor irigyeltem azokat a nőket, akik nem választhatnak, hiszen vannak országok, ahol nem a kismama döntése, kap e antibiotikumot. Ők talán nem is járnak utána, nem is foglalkoznak vele, nekem viszont döntenem kellett, akarok-e antibiotikumot kapni a szülés alatt, vagy kockáztatot vállalok, de ezáltal lehetőséget adok a babámnak a természetes kezdethez.

Ráadásul volt még egy nagy problémám: a lelkem romba dőlt.

Hetekig tartott túltenni magam ezen. Tudtam, hogy nem dőlt össze a világ, tudtam, hogy minden rendben lesz, hittem, hogy okkal történik ez is, mégis a padlóra terített. Nem tudtam megmagyarázni az érzéseimet és nem voltam képes gátat szabni a gondolataimnak. Nem tudtam erős lenni és emelt fővel elviselni. Meg kellett emésztenem. Időbe telt, mire képes voltam megfogalmazni, mit is érzek. Rám telepedett ez az egész – mint a láthatatlan ellenség. Tudod, érzed, hogy ott van és felemészt, mégis tehetetlen vagy. Egyszerűen megbénít.

Mert azt éreztem, hogy elárult a testem, a nőiségem elveszett. Fojtogatott a tudat, hogy a saját testem sodorhatja veszélybe a gyerekemet. Félelem töltött el akkor is, ha arra gondoltam, hogy ez a ‘kis semmiség’ mennyi mindent befolyásol majd. A vajúdást, a szülést, az első napot, hetet..

Emésztett a szégyen is, és fogalmam se volt, hogy miért. Mardosott az egész, bekúszott minden pillanatomba, nem kevés álmatlan éjszakát okozva.

Nyomasztott, hogy nincs kivel beszélni róla. A férjem meg a dúlám pozitív volt, próbáltak nyugtatni, nem lesz semmi baj… Az idegeimen táncoltak ezzel. Én se attól féltem, hogy baj lesz, de az érzéseimet, a gondolataimat rendbe kellett tennem valahogy, vissza kellett nyernem az erőmet, a lelki egyensúlyomat, a magabiztosságomat, és ezen a ‘nem lesz semmi baj’ egyáltalán nem segített. Az a néhány nő, akinek megnyíltam és elmondtam, semmit se tudott róla. Mind azt mondták, beadatnák az antibiotikumot a vajúdás alatt, de nem az ő vállukat nyomta a döntés súlya, se a felelősség.

Csak az enyémet meg a férjemét. Ő csendben rágódott, nekem viszont meg kellett élnem, meg kellett emésztenem, helyre kellett raknom magamban az érzéseimet. Közelgett az idő, és én teljesen szét voltam csúszva. Tudtam, hogy ez csak átmeneti állapot, tudtam, hogy képes vagyok megbirkózni ezzel, csupán időre van szükségem, de az a helyzet, hogy nem volt kivel beszélni róla, aki megért, aki igazán átérzi.

Helyre kellett raknom az érzéseimet és meg kellett találnom az utat, a megoldást, hogyan fordítsam fegyverré ezt. Mert hittem, hogy minden okkal történik, és ez is csak egy akadály, ami erősebbé tesz majd bennünket.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában