Meggyilkolta a gyerekeit és megerőszakolta a kutyáját egy amerikai nő

Ezt olvasta már?

A 37 éves, pennsylvaniai Lisa Synder tavaly szeptemberben egy kutyapórázzal fojtotta meg négy-, illetve nyolcéves gyermekeit, majd ezután megerőszakolta a kutyáját. A nő most mentális betegségekre hivatkozva próbálja elérni, hogy enyhébb büntetést kapjon. Ha a bíróság bűnüsnek találja, akár halálra is ítélheti. 

A nőt gyerekgyilkosság mellett bizonyítékok megsemmisítésével, emellett állatkínzással és kutyával való fajtalankodással is vádolják. A friss hirek szerint ügyvédei segítségével megpróbálja őrültnek beállítani magát, hogy megússza, illetve legalább enyhítsék a rá váró büntetést.

A Daily Star szerint ügyvédei igyekeznek bebizonyítani, hogy Synder komoly mentális betegségekkel küzd, ami miatt nem beszámítható, továbbá azt is szeretnék elérni, hogy az állatkínzásos ügyet egy másik bíróság tárgyalja, függetlenül a gyilkossági ügytől.

Ha épelméjűnek, illetve bűnösnek bizonyul, akár még halálbüntetést is kaphat.

Az asszony a gyerekgyilkosságról szóló vádakat tagadja,azt állítja, hogy a kettős gyilkosságot a nyolcéves fia követte el.Elmondása szerint a fia azért lett öngyilkos, mert iskolatársai rendszeresen zaklatták, húgát pedig azért ölte meg, hogy ne kelljen majd neki is hasonló kínokat átélnie az iskolában.

A halottkém szerint azonban egy gyerek nem lett volna képes ilyen módszerrel megölni magát, vagy akár a testvérét, és további gyanús jel, hogy a haláluk idején kizárólag anyjuk felügyelete alatt voltak otthon.

Ráadásul, a vizsgálatok alatt az asszonyról olyan fotók kerültek elő, amin a kutyájával fajtalankodik, és a Facebook-üzenetei között is találtak hasonló tartalmú fotókat. Ezenkívül pedig a neten olyan dolgokra keresett rá, mint „felakasztani magamat”, „majdnem megúsztam”.

Ahogyan korábban megírtuk, Lysa Synder teljesen érzelemmentesen ült a tárgyaláson, amikor vádat emeltek ellene, hogy 2019 szeptemberén a lakása pincéjében egy kutyapórázzal felakasztotta a gyerekeit, ráadásul több olyan fotót és videót is találtak róla, melyeken a kutyájukkal fajtalankodott.

Eric Bubbenmoyer mentős elmondta, hogy amikor a helyszínre érkezett, az asszony a lépcsőn ült, és már akkor is feltűnően nyugodtnak látszott. 

Jeffrey Hummel rendőr kollégáival együtt vitte ki a gyerekek holttestét a pincéből, később kis híján elsírta magát. Amikor megkérdezték, mi a baja, azt válaszolta:

Ember vagyok.

A család tagjai a gyerekek képét ábrázoló kitűzőket viseltek, és végigzokogták a tárgyalást. Az anya ezzel szemben semmit nem reagált, sőt, még le is tagadta bűnösségét.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában