Vitézi vigalmat rendeznek a hétvégén Gyulán

Ezt olvasta már?

Végvári napok helyett Vitézi vigalmat rendeznek július 24. és 26. között a gyulai várban és környékén, ahol mintegy harminc hagyományőrző közreműködésével jelenik meg a végvári tábori élet és kisebb harci jelenetek is.

A Gyulai Végvári Napokat a koronavírus-járvány miatt nem szervezik meg idén, ám az azon részt vevő hagyományőrző egyesületek közül többen a fürdővárosba érkeznek a mostani hétvégén – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület kezdeményezésére így szűkebb résztvevői számmal és programkínálattal ugyan, de úgy döntöttek, idén is lesz hadi játék a gyulai várnál.

A háromnapos, részben ingyenes rendezvényen megjelenik ugyan a végvári napok néhány eleme – például az apródiskola a gyermekeknek, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes koncertjei, a fegyverbemutatók és kisebb csaták is -, a szervezők mégis tudatosan kerülték, hogy az ország egyik legismertebb hadijátékát „kicsiben” rendezzék meg. Ennek megfelelően a várban több tematikus, interaktív tárlatot is rendeznek az erődítmény 1566-os ostromáról, valamint a vár szombaton 19-22 óra között is látogatható lesz. Újdonság, hogy a várral szemben álló Almásy-kastély Török tornyában Gyula törökkori emlékeiből egy kamarakiállítást is rendeznek.

A várban folyamatosan programok, solymászbemutató, lúdtollal írás, korhű ruhába öltözés, kovácsműhely várja az érdeklődőket. A várkertben népi ügyességi játékokkal, apródiskolával, spanyol tercio bemutatóval, valamint középkori piactérrel és mesterség bemutatókkal készülnek.

A Vitézi vigalom Gyula várában elnevezésű programon a Balassi Bálint bandérium, az Egri Félhold Hagyományőrei, a „Thury-vár vitézei” Hagyományőrző és Sportegyesület, a Pannon Vitézlő Oskola és a Kerecsényi László Íjász Egyesület hagyományőrzői vesznek részt, de kisebb létszámban érkeznek még az ország számos pontjáról is vitézek.

A teljes programkínálat ezen az oldalon tekinthető meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában