Valóban technológiai innovációs korszakban élünk-e?

A folyamatok áttekintéséhez érdemes megvizsgálni a fejlett országok termelékenység-növekedését, amely a rendelkezésre álló munka- és tőkeállomány felhasználásának hatékonyságát méri. Azaz aki ugyanazt a terméket, szolgáltatást kevesebb nyersanyag felhasználásával, kisebb selejtaránnyal, kevesebb élőmunkával állítja elő, nyújtja; az a definíció szerint hatékonyabb.

Az elmúlt évtizedek globális tendenciáit tekintve megdöbbentő eredményre juthatunk, hiszen 1960-tól napjainkig a fejlett országok termelékenység-növekedése erőteljes lassuláson ment keresztül és mára éppen csak észrevehető mértékben bővül. A termelékenység lassú növekedése a technológiai fejlődés visszafogott ütemére utal. Azaz mintha megállt volna a fejlődés.

A termelékenység a termelési technológia időbeni változásának hatása a termelési tényezők (inputok) és az output viszonyára. Az adaptáció során többféle probléma adódik. A statisztikai számszerűsítést különösen az nehezíti meg, hogy mivel makroszinten sokféle technológia működik egymással párhuzamosan, aggregált szinten az output és az inputok megfigyeléséből nem lehet szétválasztani a technológia fejlődésének és a szerkezetváltozásnak betudható hatást.

Ez az állítás ellentmond a mindennapi tapasztalatainknak. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a közbeszédben sokszor megjelenő technológiai forradalom sokkal inkább a jövőben elérhető fejlődésről, annak lehetőségeiről szól és nem a már meglévő, innovatív megoldások jelenlegi alkalmazásáról. A fentiek alapján gazdasági értelemben

az elmúlt években még nem indult el az a dinamikus technológiai fejlődés, amelyet a hétköznapi tapasztalataink alapján gondolnánk.

Az egész világgazdaságot átívelő technológiai forradalom esetében talán éppen a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelése lehet a vízválasztó, amely után az újítások gyorsabban elterjednek. A gazdaságtörténelem éppen arra tanít minket, hogy azok az országok vagy vállalatok váltak igazán sikeressé, amelyek az innovatív megoldásokat elsőként használták fel a működésük során. Ahogy a Danube Capital blogján már írtunk róla, a britek az első ipari forradalommal váltak a világ vezető nagyhatalmává. Ezt követte az Egyesült Államok technológiai fölénye, amely az elektromosság és tömeggyártás elterjedésével kezdődött és lényegében máig sikerült megőriznie előnyét.

Az amerikai Szilícium-völgy története szintén szorosan összefonódik a 20-21. századi innovációk születésével és az innovatív vállalatok létrejöttével. E technológiai fölény az Egyesült Államok szuperhatalmi státuszának fontos tényezője.

Az USA és Kína között a világ vezető hatalmi pozíció megszerzéséért zajló kereskedelmi háború egyik kiemelt területe szintén a technológiai háború.

A hatékonyság javítása, a technológiai fejlődés (automatizáció, robotizáció és digitalizáció) és a munkavállalók létszámának fenntartása között folyamatosan ellentét feszül, ez a hatás pedig ágazatonként eltérő.

Hogyan hat az automatizáció a különböző szektorokra?

Az automatizáció eltérő hatást gyakorol az egyes gazdasági szektorokra. A digitalizáció és az automatizáció az alacsonyabb hozzáadott értékű ágazatokat érinti negatívan (például a feldolgozóipar egyszerűbb, összeszerelés-jellegű munkái). Ugyanez a jelenség érvényesül a munkavállalók különböző jövedelemkategóriái esetén is. Ebből a szempontból az alacsonyabb iskolai végzettségű és jövedelemkategóriájú dolgozók vannak veszélyeztetettebb helyzetben.

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet kutatása alapján a technológiai változás kétféleképpen hat a munkaerőpiacra. Egyrészt az ún. kreatív rombolás (creative destruction) révén érvényesül, vagyis ilyenkor a technológia kiváltja az élőmunkát. Ez a gazdaság ciklikus működésének része, ahol a különböző technológiai korszakok sorban váltják egymást. A jelenség során – optimális esetben – a munkaerőt más szektorok felszívják.

Általában a magasabb termelékenységű ágazatok képesek átvenni a munkaerőt. Ennek a történelmi folyamatnak főbb állomásai az ipari forradalom és ezzel a mezőgazdasági termelés átalakulása (gépesítése), amely következtében a városokban néptömegek jelentek meg és kezdtek munkát vállalni az iparban a 18-19. századtól kezdve.

Az ipari termelés gépesítése, vagyis a termelékenység növekedése során ismét munkaerő szabadult fel, amelyet a szolgáltató szektor volt képes felszívni, illetve maga a szolgáltató szektor (például: kereskedelem, a szállítás, a pénzügyi szolgáltatások és a távközlés) is fejlődésnek indult az emberi erőforrás bővülése és a technológia adta lehetőségek révén.

Lassuló globális növekedés mellett is érdemes lehet beruházni a hazai vállalatoknak

A nagy, nemzetközi és gazdaságtörténeti folyamatok távolinak tűnnek egy budapesti irodaházból. Ugyanakkor a technológia átalakulása ma is zajlik és minket is érint itt Magyarországon.

A hazai vállalatoknak is fel kell készülni a változásokra, hogy megőrizhessék versenyképességüket mind a hazai piac, mind pedig a külpiacok tekintetében.

Ugyanis Magyarország kis, nyitott gazdaságként jelentősen kitett a nemzetközi környezet változásainak; nem lehet lehúzni a redőnyt vagy becsukni az ablakot és így megúszni az ezekre való reagálást, felkészülést.

A koronavírus-járvány kapcsán a hazai vállalkozások abban bízhatnak, hogy a felvevőpiacaik ismét érdemben bővülnek az előttünk álló időszakban. Ez a dinamika pedig különös szituációt teremt a hatékonyságnövelés szempontjából. Ha egy KKV nem számít az árbevétel érdemi növekedésére, akkor a hatékonyságjavítás annyit jelent számára, hogy azonos volumenű terméket vagy szolgáltatást kevesebb munkavállalóval is képesek vagyunk majd előállítani. A jelenlegi magas munkaerőköltségek mellett az élőmunka kiváltása fontos tényező lehet. Azonban bizonyos esetekben a KKV-k kénytelenek fenntartani a foglalkoztatás szintjét.

Az európai uniós pályázatok egy részének alapkövetelménye, hogy a KKV-k szinten tartsák vagy növeljék a létszámot és/vagy a bértömeget. A követelmény hátterében az állhat, hogy a versenyképesség javítása a foglalkoztatás fenntartásával együtt menjen végbe. Ám rövid távon ez a két tényező ellentmondásban van, ugyanis a modernizáció, a gépesítés célja részben a jövőbeli alacsonyabb bérköltség.

Ha egy jelentős beruházás mellett a munkaerőt is meg kell tartani, akkor éppen az egyik legfontosabb motiváció tűnik el a hatékonyabb működés elérésére.

Szintén az innováció, a hatékonyságnövelés gátja lehet, hogy a KKV-k a működési jellegből fakadóan ragaszkodnak munkavállalóikhoz. A kisvállalatok, még ha nem is feltétlenül családi vállalkozások, barátságos légkört jelentenek a munkavállalók számára. Esetenként ez kiegészül azzal is, hogy kistelepüléseken a munkaidőn kívül is fennállhat kapcsolat a KKV-k munkatársai között. Ez bizonyos esetekben előny is lehet (munkahelyi bizalom magasabb szintje), máskor nehezebben megvalósítható a munkaerő struktúrájának megváltoztatása.

A munkavállalói oldalt tekintve az is megállapítható, hogy a hazai munkaerő nemzetközi összehasonlításban kevésbé számít mobilnak. Magyarországon a lakosság átlagosan 3,4 alkalommal költözik élete során a KSH 2015-ös lakhatási felmérése alapján. Ez csak kevéssel marad el az európai átlagtól, ami 4 költözést jelent egy emberélet alatt. Az öreg kontinensen a két véglet: az észak-európaiak akár hatszor is költöznek életükben, míg például a spanyolok csak kétszer.

A helyben maradás egyébként jellemző a közép-kelet-európai régióra, a lengyelek és szlovákok például átlagosan kétszer költöznek életük során. Az Egyesült Államokban – ahol az emberek nemzetközi összehasonlításban legmobilabbak – egy átlag polgárra 11,4 lakáscsere vár élete során. Az amerikai kutatások alapján a lakhelyváltoztatás egyik legfontosabb oka a munka.

Fontos látni, hogy ha a vállalatok egyszerre szeretnék a hatékonyságot javítani és a dolgozói létszámot is fenntartani, akkor az alapvetően csak akkor érdemes, ha növelik a piaci részesedésünket. Erre több lehetőség is nyílik attól függően, hogy milyen egyedi sajátosságokkal rendelkezik az adott cég vagy iparág.

Így például a német gazdaságra jellemző struktúraváltás miatt új termelő kapacitások érkezhetnek hazánkba a következő években. Itt alkalom nyílik beszállítóként új piacokat szerezni. További piacszerzési lehetőséget jelent a hazai fogyasztás bővülése a jelenlegi válságból való kilábalás során. Az előbbiek mellett a külpiacra történő lépésben is nagy lehetőség mutatkozik, de egyben ez a legnagyobb kihívás is.

Összességében azt láthatjuk, hogy számos akadályba ütközik egy KKV, amikor a jelen körülmények között hatékonyságot akar javítani. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy még az alkalmazotti létszám megtartása és a felvevőpiac mérsékelt növekedése mellett is van lehetőség a technológiai újítások bevezetésére.

A globális és regionális folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy már a piaci részesedés szinten tartásához is további fejlesztések, hatékonyságjavító intézkedések szükségesek a KKV-k esetében. Azaz a technológiai átállás és az ebbe való beruházás valójában nem lehetőség, hanem egy kényszer a vállalkozásoknak.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images