Varázslatos tájakat járhattok be ezen a 4 kisvasúton: a kutyusodat sem kell…

Ezt olvasta már?

A fáradt kutya a jó kutya – tartja a gazdák körében gyakran elhangzó mondás. Nem csoda, hogy sokan szívesen kirándulnak kutyusukkal: a jótékony hatású közös testmozgás mellett az új hely felfedezése és a sok inger alaposan lefárasztja az ebeket, ráadásul a közös kaland remek csapatépítő, erősíti a kötődést is. Ha viszont nem csak gyalogosan közlekedne az ember útja során, érdemes előzetesen tájékozódni a lehetőségeiről.

Bár Magyarországon még bőven van hova fejlődni e tekintetben, a kutyák szerencsére itthon is egyre szívesebben látott társak az élet számos területén: állatbarát szállásokat, vendéglátóhelyeket, strandokat is bőven találhat az ember, némelyik arborétumba is beléphetnek, és a szabályok betartásával a közlekedési eszközök jó része is igénybe vehető velük. 

Kisvasút kutyával

A kisvasúti kocsikban sincs ez másképp: megannyi gyönyörű útvonal bejárható keskeny nyomtávú vasutakon, kár lenne a túrázás élményétől megfosztani kedvencedet, ha magaddal is viheted. Néhány szabályra természetesen figyelni kell, de a következő vonalak egyike kezdetnek ideális választás lehet, hiszen a környéket is imádni fogja a kutyus.

Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

A Budai-hegység több népszerű kirándulóhelye megközelíthető akár gyermekvasúttal is, a Hűvösvölgy és Széchenyihegy megállók között egész évben menetrendszerűen közlekedő kisvasút menetideje 40-50 perc, és kutyával is bátran felszállhattok. Akár a Normafán sétálnátok, akár a János-hegyi Erzsébet-kilátót keresnétek fel, vagy a Széchenyi-hegyen tennétek egy körtúrát, megközelíthetitek gyermekvasúton. 

A megváltott kutyajegy a sima felnőttjegyhez hasonlóan egyszeri utazásra jogosít fel, útmegszakítás nélkül. A szájkosár és póráz használata kötelező, valamint az oltási könyvnek is nálad kell lennie. A pénztárban és a vonaton is megválthatók a jegyek, ám csak készpénzzel, forintban. 

Hortobágy-Halastavi Kisvasút

A Hortobágyon is szívesen látják a négylábú társakat, akikkel nyugodtan sétálhatnak gazdáik a vásártéren, végigjárhatnak a kijelölt tanösvényeket, de akár csónakos kiránduláson is részt vehetnek. Sőt, a Mátai Ménes területére is beléphetnek az ebek pórázon vezetve.

hortobágy

A Hortobágy-Halastavi Kisvasút kocsijaira is felszállhatnak a kutyusok pórázzal és szájkosárral, a végállomás halastavainál pedig nagyot kalandozhattok együtt, a mocsárvidéket is kedvére felfedezheti kedvenced, vigyázva természetesen az élővilágra. Ha pedig megéheztetek, a településre visszaérve a Hortobágyi Csárda kerthelyiségben is étkezhettek társaságukban.

Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút

A Balaton környékén is döcöghettek kisvasúton Somogyszentpál és Balatonfenyves között, amivel a Nagy-Berek nyersebb, lápos vidéke járható be a körülbelül 35 perces menetidő alatt. 

Balatonfenyves GV ünnepi különvonat

Fotó: Wikipedia / Arnold Balázs

Az utazásra a MÁV szabályzata vonatkozik, így a vonatra szájkosárral, pórázzal vihető fel a kutyus, ennek hiányában szállítóbox szükséges. A jegyárakat is a vasúttársaság díjszabása határozza meg. A vonatozás után viszont jó időben akár a Balaton-part is lehet a célpont, a szomszédos Fonyódon tágas, árnyékos, színvonalas kutyastrand működik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Tudatosan a bolhák és kullancsok ellen

A FRONTPRO® rágótablettával egyszerűen védheted meg kedvenced a külső élősködők: kullancsok és bolhák ellen.

A kezelés mostantól egy pillanat alatt kész lehet, mert a kutyák szeretik a tabletta ízét és állagát. Havonta egyetlen falatnyi tablettával kezelheted kedvenced, hogy egészséges maradjon, s így még több örömteli pillanatot tölthessetek együtt.

Advertisement

Promóció

Királyréti Erdei Vasút

A Börzsöny tele van izgalmas és káprázatosan szép kirándulóhelyekkel, Királyrét környéke a kutyások körében is kimondottan kedvelt célpont. A változatos, gyönyörű táj Kismarosról a Királyréti Erdei Vasúttal is elérhető, amelyen a kutyákat is szívesen látják, pórázzal és szájkosárral.

A közelben emlékezetes túrákat tehettek, bejárhatjátok a Királyréti tanösvényt, megpihenhettek a Bajdázó-tónál, ráadásul több kutyabarát hely is működik a környéken, vendéglátóhelyeket, szállásokat is találhattok itt.

Olvass tovább: Arborétumok kutyával!

Az arborétumok remek helyszínt adnak a túrának, egyik-másik akár kutyával is látogatható.

(Képek: Getty Images Hungary, Wikipedia/Arnold Balázs.)

Source

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában