Alig lehet észrevenni az XC40-en, hogy tisztán elektromos hajtású autó lenne. Az első métereken egyáltalán nem idegen, nincs meg benne az a furcsa feszültség, mint a legtöbb elektromos autóban, nem ugrik, nem ideges, teljesen természetesen mozdul meg. Remekül bántak a 231 lóerős villanymotor hangolásával, kimérten épül fel a teljesítmény, egyenletesen, mintha csak egy erősebb benzinmotor adná le a teljesítményét egy jó automata váltón keresztül.
Ott van benne az erő, ha szükséges lenne, és nagyot is tud tolni, ha kell, de minden felesleges hátba vágós dráma nélkül. Pedig 320 Nm nyomaték barátok között is sok, mégsem faragatlan, nagyon jól hangolt autó. Ugyanez igaz a fékezési érzetre is, teljesen hagyományos, kiváló a pedál nyomási érzete, a reakciója, ha szól valami zene és nem halljuk, hogy nincs motorzúgás, akkor el is felejthetjük, hogy az XC40 elektromos. Hozzáteszem, még halk elektromos nyünnyögés sem szűrődik be, ami mindenképp pozitív.
Az egymotoros változatok hátsókerék-hajtásúak, van belőle 408 lóerős összkerekes is
Izzasztó hely Budapest minden autó számára, felfoghatatlanul ótvar minőségű utakon kell közlekednünk, a nyugaton fejlesztett autók ezért nem meglepően itt elhasalnak a komfort próbán. De az XC40-nek valahogy erről nem szóltak. A botrányos állapotú Ajtósi Dürer soron végigmenni igazi kínlódás bármivel, ami nem légrugós, itt viszont alig lehet észrevenni a méretes hézagokat a betonban.
Halk puffogások, lágy dobbanások kísérik az utamat, dibeg-dobog itt-ott a futómű, de csak mintha kavicsokon mennék át. Ha mesélnék, azt mondanám, hogy hihetetlen, de ez itt megtörtént, és nem találtam olyan szakaszt, ahol rosszabb lett volna a helyzet. Tisztességesen elvégzett meló. Miközben foghatnánk arra, hogy a súlya kivasalja a hibákat, ha kell, befordul dinamikusan, hirtelen sávot vált, és még van a vezetésében némi érdekes is, ha csak az, hogy ezekre mind képes, már azt is érdemes megemlíteni.
Nagy ajtói és egész nagy ablakai is vannak, a tetőablak is javít a belső hangulaton
Ettől még van olyan terület, ahol az XC40 sem hibátlan, és talán ez lenne a fontosabb; a hatótáv. Azt mondja a Volvo, hogy ez a változat 69 kilowattórás akkuval városban 599 kilométerre képes. Ezt az értéket mi nem tudtuk megközelíteni: Budapesten 100 kilométernyi városi szakaszon, legfeljebb 50-es tempót elérve elfogyasztotta a fél akkumulátornyi töltést, vagyis durván 200 kilométert tudott volna megtenni egy töltéssel. Ez éppen a harmada annak, amit ígérnek.
Több mint 30 kilowattórás fogyasztást produkált, ami folyamatos ülés- és kormányfűtéssel, légkondival, hifivel, vagyis életszerű téli fogyasztókkal nézve is brutálisan sok. Bármennyire is próbáltam összeszedni az emlékeimet, hol szórtam el ennyi energiát, egyszerűen nem találtam meg, rendesebb gyorsításról vagy igazi veretésről szó sem lehetett. A 2 tonnás test folyamatos megindítása a dugóban ennyibe kerül.
Köztéri 120 Ft/kW-árral számolva ez 3600 forintot jelent 100 kilométerre vetítve, ami még 650 forintos benzinárral számolva is 5,5 litert jelent. Ez messze van az ekkora villanyautókra jellemző 2-3 literesnek megfelelő fogyasztástól. Otthon töltve jóval olcsóbban használható.
Hatótávolsága nem sok, de attól még városi használatra jó lehet, ahhoz viszont egy kicsit nagy. Bármennyire is kellemes méret és mindenki megkapja a 360 fokos kamerarendszert hozzá, nem álom vele a közlekedés a belvárosi szűk utcákban, pláne teljesen felesleges 2 tonnás tehenekkel terhelni a belvárost. Ingázni még mindig jó lehet egy XC40, mert a benne töltött idő nagyon jó minőségérzetű autóban telik, de a matek szörnyen rossz eredményeket mutat.
Elölről már felismerhető, fényezett a hűtőmaszk takarója, és más formájúak a lámpái