Ott voltunk a temetőben, ahol a halott embereket egy nagy fa alatt hagyják lebomlani

Ezt olvasta már?

Emberi koponyák tucatjai vettek körül, néhány méterre pedig egy alig pár hetes holttest hevert bambusszal lefedve, több, hónapokkal azelőtt meghalt ember teteme mellett. Erős, kellemetlen szagokat azonban egyáltalán nem éreztem. Sokak számára felkavaró lehet holttestek és emberi csontok között sétálni, engem mégis nyugalommal töltött el ez a vadregényes környezetben lévő, apró sírkert Bali szívében, ahol egyedülálló módon búcsúznak a halottaiktól.

Már hónapok óta Balin éltem, és rengeteg érdekes, európai ember számára sokszor furcsának tűnő hagyományról hallottam a helyiektől. Volt azonban egy dolog, ami időről időre visszaköszönt az ottani barátaimmal folytatott beszélgetéseimben. Egy olyan, a világon egyedül álló temetkezési formáról meséltek, ami azonnal megragadta a figyelmemet.

Az elmúlással kapcsolatos különböző tradíciók mindig is nagyon érdekeltek. Az indiai nyilvános halottégetés élménye után most először éreztem: ezt a helyet látnom kell. A nem mindennapi kirándulás megszervezése azonban nem volt egyszerű.

Balinak ezen a részén, ahol az Indonéziához tartozó sziget őslakosai élnek, viszonylag kevés turista fordul meg. Akik a környékre látogatnak, főleg az éjszakai vulkántúra és a termálfürdő miatt teszik. Az igazi kuriózumról viszont kevesen tudnak, de hát ki is lenne kíváncsi a nyaralása során egy temetőre az erdő mélyén? Ráadásul a Samawaya sírkertbe csak nagyon ritkán engednek be külföldieket, a falu lakói ugyanis igyekeznek életük, illetve elmúlásuk ezen részétől távol tartani az idegeneket. Hosszú szervezés és az ott kiépített kapcsolatoknak köszönhetően azonban végül sikerült megszervezni az utat.

Reggel 9-kor érkezett értem az autó, amely a Batur-tó partján lévő apró halászfaluba, Trunyanba vitt. Sofőröm a falu központjában, a tó partján lévő gyönyörű, koromfekete templomnál tett ki, amelyből fantasztikus kilátás tárult elém a tóra és a mögötte magasló, 1717 méteres Batur vulkánra.

Trunyan falu templomaForrás: Daróczi Szilárd

A templom bejáratánál találkoztam túravezetőmmel, Nyomannal, aki rögtön elkezdett nekem mesélni ennek a szokatlan temetkezési formának a történetéről. Kiderült, hogy nem egy, hanem három temetője van a falunak. Hogy kit hová temetnek, az attól függ, hány évesen és milyen körülmények között hagyja itt a földi világot. Az egyikbe a csecsemőket és gyerekeket, a másikba a balesetben, nem természetes módon elhunytakat temetik, míg a harmadikban nyugszanak azok, akik természetes módon vesztették életüket. Engem ez utóbbiba vittek el.

Kétféleképpen lehet megközelíteni a sírkertet: gyalog a sűrű erdőn keresztül, de ez órákat vesz igénybe, vagy pedig kis, fából összetákolt motorcsónakkal, az egyik halász jóvoltából. A falun keresztülsétálva csupán néhány idős asszonnyal és gyerekkel találkoztam. 

Idős trunyani nőForrás: Daróczi Szilárd

Nem véletlen, hiszen a helyiek egy része napközben a környező földeken dolgozik, mások halászatból tartják fenn magukat. Az ezen a vidéken termelt zöldségekkel és gyümölcsökkel látják el Bali szállodáinak nagy részét.

A csónakba szállva beszélgetés helyett igyekeztem ráhangolódni a sokak számára hátborzongató kirándulásra. Körülbelül 10 perc múlva érkeztünk meg a temetőhöz. Egy 10 méteres stégen kötöttünk ki, amely egyenesen a bejárathoz vezetett.

A Samawaya temető távolrólForrás: Daróczi Szilárd

A tóparton elhagyatott épületek és egy templom állt. A stégen végigsétálva a sírkert bejáratához értem, ahol emberi koponyák fogadtak, majd belépve a kapun egy hatalmas, indás fa magaslott.

Emberi koponyák a bejáratnálForrás: Daróczi Szilárd

Nyoman, a túravezetőm azt mondta, hogy a taru menyan fából mára csupán ez az egy maradt egész Indonéziában. A taru menyan magyarra fordítva illatos fát jelent, amelyet annak idején az ottani királyság emberei épp az illata miatt vágtak ki és gyűjtöttek össze az uralkodó kérésére. A helyiek azonban ezt nem nézték jó szemmel, ezért cselhez folyamodtak. Azt találták ki, hogy a faluban meghaltak holtestét a fa tövében helyezik el, így az oszló tetemek szaga majd elfedi a különleges fák illatát, ezáltal pedig sikerül azokat megmenteni a kivágástól.

A taru menyan faForrás: Daróczi Szilárd

Amikor elmúlt a veszély, és nem kellett tovább a fát rejtegetniük, visszatérve azt tapasztalták, hogy a fa tövében elhelyezett holtestek szinte ugyanolyan állapotban vannak, mint hetekkel korábban, amikor azokat odavitték. Kiderült, hogy a fa gyökerei olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek lelassítják a tetemek bomlását. Ettől a különös véletlentől kezdve a falu lakói tudatosan ezt választották eltávozó szeretteik végső nyughelyének.

A fától tovább sétálva megpillantottam a holtesteket, amelyeket bambusszal takartak le. Ennek nemcsak tradicionális oka van, hanem egyben praktikus is, hiszen így megóvják a tetemeket az erdőben élő állatoktól.

A különleges sírhelyek bambusszal lefedveForrás: Daróczi Szilárd

Az elhunytak mellet személyes tárgyakat lehetett látni: papucsokat, edényeket, tányérokat és pénzt, amelyeket a hozzátartozók hoztak felajánlásként. Úgy tartják ugyanis, hogy a szeretteiknek a végső, hosszú úton ezekre a tárgyakra szükségük lehet.

Kicsit odébb sétálva koponyák tucatjai sorakoztak, mind-mind a falu lakói voltak egykor. A Samawaya temetőben ugyanis kizárólag az ott élőket és hozzátartozóikat helyezik végső nyugalomra. A koponyák mellett pedig lábszárcsontok hevertek, köztük viszonylag frissek is, amelyeken még húsdarabok is láthatók voltak.

Az egyik sírhelyForrás: Daróczi Szilárd

Sokak számára mindez felkavaró élmény lehet, rajtam mégsem a félelem, sokkal inkább a nyugalom és kíváncsiság uralkodott el. Sorjáztak a kérdések, Nyoman pedig alig győzte megválaszolni őket. Megtudtam például, hogy a holtestek idővel új helyre kerülnek. Egy időben nyolc tetem van a fa gyökereire fektetve, és ha valaki életét veszti a faluban, annak a teste kerül oda. Ilyenkor a legrégebbi holttestet egy hatalmas kő tövébe helyezik, amelynek szent erőt tulajdonítanak. Amikor ez is megtelik emberi maradványokkal, azok az imént említett helyre kerülnek, külön a koponyák és külön a többi végtagok. 8-10 évente tartanak egy nagy ceremóniát, amelyeken csak a helyi férfiak vehetnek részt. Ilyenkor tisztítják meg a temetőt a hozzátartozók által itt hagyott személyes tárgyaktól.

Nyoman, az idegenvezetőmForrás: Daróczi Szilárd

Nyomantól azt is megtudtam, hogy Balin, ha valaki életét veszti, a családtagoknak és a barátoknak nem szabad sírniuk. Úgy tartják ugyanis, ha elhunyt szerettük azt látja, hogy halálával szomorúságot okozott, soha nem fog örök békére lelni a túlvilágon.

Sok minden kavargott bennem. A látottaktól és a rengeteg új dologtól, amit megtudtam a balinéz őslakosokról, szinte szédültem.

Trunyan és a mögötte magasló hegyekForrás: Daróczi Szilárd

Ismét csónakba ültünk, és visszaindultunk a faluba, én pedig még hosszú percekig néztem meredten a temető bejártát, míg végül teljesen eltűnt a messzeségben. Közben pedig azon gondolkodtam, amit egy helyi barátomtól hallottam:
Mi nem sírunk, amikor valaki meghal, hiszen a távozó szerettünk életét ünnepeljük a temetéseken.”

Érdekes belegondolni, hogy több ezer kilométerre Magyarországtól, ezen az apró szigeten más nézőpontból tekintenek az elmúlásra. Ez a különbség mégis rengeteg erőt és bölcsességet ad számukra ahhoz, amit életünk során talán a legnehezebb feldolgozni: a halál elfogadásához.

Ha ezt a látogatást videón is szeretné megtekinteni, nézze meg az alábbi filmet róla!

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában