Magyarországon rengeteg olyan helyszín, programlehetőség van, amiért önmagában érdemes útra kelni. Ilyen például a szolnoki RepTár, amely a repülés szerelmeseinek éppúgy ajánlható, mint családi programnak. Mi is megnéztük a múzeumot, amely megérdemelten foglalja el a klasszisoknak kijáró helyét az ország izgalmasabbnál izgalmasabb tárlatai között.
Hadd kezdjem egy személyes megjegyzéssel: elkötelezett múzeum- és kiállításrajongó vagyok, abból a fajtából, aki minél többet lát ilyenekből, annál többet szeretne még megtekinteni. Éppen ezért különösen örömtelinek tartom – és ez itt most egy laikus benyomás, nem szakmai értékelés –, hogy Magyarországon is egyre több olyan múzeum van, amely élmény, interaktivitás, kialakítás, tárlatgazdagság, egyszóval színvonal tekintetében országos, ha nem épp európai nívóra emelkedik.
Persze ezt könnyen el lehetne intézni azzal, hogy a téma – mint Szolnokon a legendás repülőcsodák – eladja a kiállítást magát. Ám aki az iskolás évei után legalább egynél több alkalommal, önszántából betette a lábát valamilyen tárlatra, az tudja, hogy bár a tematika sokat számít, korántsem minden.
A leglátványosabb dolgok is bemutathatók koncepciótlanul. S egy látszólag kevésbé izgalmas várostörténetet is lehet több helységre bontva, bámulatosan megvalósított módon, szinte előadásként, mozgó, korhű és – igen – szagos díszletekkel prezentálni, mint például a belgiumi Bruggesban (példaként, és nem mérceként említem).
A magyar vasút hőskori helye ma repüléstörténeti zarándokhely
Szolnok, illetve az ország egyik legklasszabb múzeuma még tömegközlekedést használva is könnyen megközelíthető. Ha például vasúttal megyünk Szolnokra, érdemes lehet a sétát választani, a hely ugyanis egyáltalán nincs messze az állomástól. A RepTár bejárata az Indóházban van, az 1847-es, egykori „felvételi épületben”, amely a magyar vasút hőskorában épült.
Mi nyitásra érkeztünk, de már így is kisebb sor fogadott minket, függetlenül attól, hogy a járványügyi szabályokhoz igazodva, a várakozók szellősebben álltak. De sok ember várakozása egy kiállítóhelyen – legyen az akár múzeum, akár egy nagyobb vásár – általában jót jelent. Az érdektelen dolgoknál ritkán van tolongás. Nem volt ez másként Szolnokon sem, ahol a fedett és a szabadtéri részen együttesen közel 65 ezer négyzetméteren merülhetünk el a látnivalókban. S amely valóban megéri a bejutáshoz szükséges rövid várakozást.
Érdemes több órát szánni a sétára, mert a hely tényleg minden szegletében magával ragadó. A látogatóbarát hozzáállást jelzi viszont, hogy bármikor megszakítható a nézelődés, ki lehet menni a múzeumból, majd oda vissza. Nyugodtan kimehetnek akár fagylaltozni is, és ugyanazzal a jeggyel visszajöhetnek” – mondta az egyik munkatárs jegyvásárláskor, utalva a közeli cukrászdára, ami mellett eljöttünk az érkezéskor. Végül nem éltünk a lehetőséggel, részben épp azért, mert hamar belefeledkeztünk a látnivalókba, és nem is nagyon akartuk elengedni azokat néhány órán át.
Nem szeretném katalógusszerűen felsorolni, mi minden látható a kiállítóterekben illetve a szabadtéren.A helyszínen mindenről részletes, kimerítő információt kap a látogató.
Az épületben elsősorban a régebbi, egészen az első világháború koráig visszanyúló tárgyi emlékeket, hajtóműveket, valamint a felső szinten repüléstörténeti tárlatot láthatunk. A szabadtéren pedig a hozzánk közelebbi időszak gépei, helikopterei, sőt, lokátorai kaptak helyet. De a raktárban, a gyerekeknek kialakított akadálypályánál például légvédelmi ütegek is pihennek, immár ártalmatlanítva várva a látogatókat.
Így lesz egy múzeumból nagyszerű élmény
Az biztos, hogy a RepTár nem csak egyszerű kiállítás, hanem valóban egy tematikus, egész napot kitöltő élménypark – vagyis múzeum a szó legjobb, leginkább edukációs értelmében. Mint mondtam, nem szeretném tételesen felsorolni a kiállítási anyagot, sem pedig a kísérő tablók tartalmát. Motorok működési elvéről éppúgy olvasni azokon, ahogy a két világháború idejének magyar harci repüléseiről, legendás vadászpilótákról (az ászokról), és még sok minden másról.
Azt biztosra veszem, hogy még a repülőgépek iránt kevésbé érdeklődőket is rabul ejtik a legendás Jak-ok gyakorlóváltozatai, a MiG-ek szabadtéren álló variánsai vagy épp az elképesztően látványos, korábban a magyar hadrendben álló helikoptercsodák. Nehéz elképzelni olyan gyerkőcöt, akinek a szeme ne kerekedne ki az izgatottságtól, ahogy meglátja ezeket a repülő erődöket, és volt alkalmam azt is megfigyelni, hogy a családok hölgytagjai sokszor még férfi-fiútársaiknál is nagyobb érdeklődéssel nézték meg ezeket a többségében eredetileg harci gépeket.
Két legenda egymás mellett
A RepTár ideiglenesen, szeptember 13-ig megtekinthető attrakciója most az a két, II. világháborús vadászgép, amelyek közül az egyiket Lengyelországból kapta kölcsön a múzeum. A német Messerschmitt mellé ugyanis nemrég megérkezett egy másik legenda, a brit Spitfire vadászgépek egy példánya, a Lengyel Repülési Múzeummal való együttműködés keretében. Így Magyarországon most első alkalommal a RepTárban tekinthető meg a második nagy világégés két, ikonikus vadászrepülője. Történetükről mindent megtudhatunk a helyben bemutatott tablókról.
Az laikus szemmel is látható, hogy a RepTár kollekciója valóban párját ritkító. A kiállítási anyagot pedig több helyszíni szolgáltatás egészíti ki.
Életkortól függően, a kisebbek beülhetnek egy egykor szolgálatban álló gép botkormánya mögé, a nagyobb gyerekeket pedig repülőgép-szimulátor, illetve 4D mozi várja. Úgy gondolom, ezek pont olyan arányban és olyan módon vannak jelen a repüléstörténeti mozaikok között, hogy segítik a kiállítás befogadását, fenntartják a gyerekek érdeklődését, de nem billentik maguk felé az egyensúlyt.
Azt is mondhatnám: nem alibiznek, hanem egy eleve lenyűgözően gazdag kiállításhoz tesznek hozzá úgy, hogy nem vonják magukra túlzóan a látogatók figyelmét. Nekem egyébként ezek mellett különösen a VR-szemüvegek tetszettek, melyek egyik-másik gép vagy roncs belsejét – nem szédülősöknek – belülről megtekinthetővé teszik. Ez látszólag apróság, nem tűnik annyira látványosnak, mint például a szimulátorok, mégis mindegyik ilyen gépnél kivétel nélkül megálltunk, és felvettük a szemüvegeket.
S van még egy dolog, ami nagyon tetszett: a hely minden négyzetméterén érezni a téma iránti alázatot és sokak összefogását, ami – nyilván nem egyszer, nem kétszer – ahhoz kellett, hogy ez a kiállítás megvalósulhasson, majd azóta fejlődjön. Gondolok itt például a Balatonból kiemelt, illetve a Dunántúlon 2018 júliusában megtalált csatarepülőgép roncsaira. Utóbbinál a roncsmegtalálás és -mentés körülményeiből, annak történetéből hatékony honvédségi és civil együttműködés képe rajzolódik ki.
De ott van a belső terekben és a szabadtéren is a Hadtörténeti Múzeum szakembereinek munkája, az ott szerzett élményekhez pedig a most ott dolgozók hozzáállása, készségessége is kell. Arról nem is beszélve, hogy számos eredeti, egyedi, hagyatékból származó repüléstörténeti tárgyat is őriznek a múzeumban.
Számunkra a szolnoki RepTárba lépés percétől kezdve, a hatalmas kiállítótérhez közeledve, a Spitfire első alkatrészeit távolabbról megpillantva nyilvánvaló volt, kizárt, hogy erről a helyről csalódva távozzunk. Sőt, valószínűleg más szolnoki terveinkről is le kell mondani, ha alaposan élvezni akarjuk ezt a tárlatot. Így is lett: nem csalódtunk, és megbeszéltük, hogy jövünk majd újra Szolnokra.