Horror árak a Balatonnál: még így is lecsúszhat a nyaralásról, aki nem foglal hamar szállást – Pénzcentrum

Ezt olvasta már?

Az elmúlt héten rekord zuhanásba kezdett a forint, ami bizony az életünk minden területére ki fog hatni, hosszútávon is. Nem csak az élelmiszerek ára szökhetnek az egekbe, de a nyaralásunknak is annyi lehet, hiszen többszörösére rúghatnak a költségek a tervezettekhez képest. Ettől tovább nőhet a belföldi turizmus iránti kereslet, ami igencsak megdobhatja az olyan népszerű hazai nyaralóhelyek forgalmát, mint a Balaton. Sőt, mint megtudtuk, idén nyárra a Tisza-tónál is rohamosan fogynak a helyek. Megnéztük azt is, mennyibe kerül egy hét nyaralás a Balatonnál egy négyfős családnak.

Az utazási irodák bizakodóak, még semmi konkrétumot nem látnak azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog a háború és az infláció hatni a nyaralásokra, hiszen a családok most érkeznek a tervezési fázisban. Egyes szakértők szerint azonban megeshet, hogy sokan a belföldi nyaralás mellett fognak dönteni, annak ellenére is, hogy a gyenge forint bizony a hazai árakat is felpumpálja, de ez még mindig elfogadhatóbb lesz, mint az euróárfolyam.

Ráadásul a SZÉP-kártyák is bevethetőek a hazai pihenésnél, így a belföldi turizmussal foglalkozó szállásközvetítők bizakodóak az idei szezonnal kapcsolatban. A foglalások lassan érkeznek, egyes szálláshelyek már most elkeltek a nyárra, de a szezon már tavasszal elkezdődik.

Ha pedig nyár, és belföldi turizmus, akkor pedig a Balaton az abszolút győztes. Csak úgy, mint az év többi napján, úgy a nyári hónapokban is a magyar tenger a legnépszerűbb, a nyári szállásokért már most elkezdődött a roham. A Szállás.hu a Pénzcentrum kérdésére elmondta, hogy a tóvidék népszerűsége egész évben töretlen, még a téli időszakban is ez a második legnépszerűbb régió a foglalások darabszáma alapján,amelyet csak csak Észak-Magyarország előz meg.

A töretlen népszerűség, elmondásuk szerint a szállásadói oldalról is megmutatkozik, hiszen a települések közül Siófok hozta a legtöbb új partnert 2021-ben a Szallas.hu számára. Régiós bontásban pedig a partnerszám 2021-ben az Észak- és Délnyugat-Balatonon nőtt a leginkább, illetve a Délkelet-Balatonon is jelentősen gyarapodtak a szállásadó partnereink. 

A foglalási időablak valóban nő, azaz újra bátrabban mernek a vendégek előre foglalni. 2021 első negyedévében 8,19 nap volt az átlagos foglalási időablak, idén 30 nap körül

– fejtette ki lapunknak a szállásfoglaló oldal. Hozzátették, a nyári előfoglalást támogató kampányuk már tavasszal elindul.

Az elmúlt évek trendjei alapján várhatóan a Balaton térségében található szálláshelyeket foglalják le először a legnagyobb arányban. Éppen ezért célszerű mielőbb gondoskodni a nyári szálláshelyről! Azt javasoljuk az utazni vágyók számára, hogy keressék a rugalmas kondíciókat kínáló szálláshelyeket, amelyek ingyenesen lemondhatóak és/vagy előleg fizetése nélkül foglalhatók, így 100 százalékos anyagi biztonság mellett rögzíthetik nyaralási szándékukat

– folytatták. Mint megtudtuk, a Tisza-tó is eléggé felkapott lett idén, már most vannak olyan nyári hétvégék, ahol a szállások több mint fele már teltházas ebben a térségben.

A balatoni szállások kapcsán, valamint a szezonra való felkészülésről Dr. Mörk Lászlót, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnökét is megkérdeztük, aki elmondta, hogy Magyarországon mintegy negyvenezer szálláshely aktív, működik, azonban most még csak a trendek figyelhetőek meg.

A teljes szegmensben eddig nagyjából 4 százalék körüli növekedés mutatkozott. A leghangsúlyosabb hónapok a június, július és augusztus, de a termál városokban, mint Hévíz, Bükk, Szoboszló, Sárvár, stb. két-két hónappal mindkét irányba hosszabb a szezon

– fejtette ki Dr. Mörk László, aki hozzátette, az összképet a pandémia is árnyalja, aminek a felbukkanása, felfutása nehezen kalkulálható. Reményeik szerint itt is bővülés lesz, és megjelennek az “elhalasztott utazások” is.

Az orosz-ukrán turisták elmaradása a teljes szegmensre vetítve, csak pár százalék, de ahol gyakori az e helyekről származó vendég, ott 10 százalék körüli elmaradást várunk

– tette hozzá az elnök. Szállásadói szempontból is reményekkel telve várják az idei szezont, hiszen nem csak a SZÉP-kártyák, és az szja-visszatérítések teszik lehetővé a nyaralást, de a koronavírus miatt bevezetett korlátozások is enyhülni látszanak, így már a hosszú hétvégétől kezdve várhatják a magyar turistákat a szállodák.

KÖLTÖZNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? KERESS EGY OLCSÓ HITELT!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%, a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hévízi Hotel Európa Fit superior kérdésünkre közölte, jelenleg elsősorban a közeli időpontokra és a tavaszi ünnepekre foglalnak a vendégek, azonban már nyárra is vannak érdeklődések és foglalások,.

A nyári ajánlatkérések és foglalások elsősorban a belföldi vendégektől érkeznek, akik főként a családok számára nyújtott szolgáltatásaink miatt választanak bennünket. Külföldről elsősorban Németországból és Ausztriából foglalnak szállodánkba a nyárra, főként hosszabb időtartamra. A német nyelvterületről érkezők általában 50 éven felüliek, és a wellness és gyógyászati kezeléseink gazdag palettája miatt választanak bennünket

– fejtette ki lapunknak a szálloda vezérigazgató-helyettese, Molnár Ágnes, aki hozzátette, hogy bármelyik küldőpiacról is legyen szó, a szálloda bizakodó a nyári időszakkal kapcsolatban.

Utánajártunk, hogy egy négy fős család, hat éjszakát mennyiért tölthet el egy balatoni hotelben, ileltve egy apartmanban július közepén a főszezonban. Siófokon nagyából 480 ezer forintotért, Fonyódon 360 ezer forintért, míg Balatonlellén 450 000 – 500 000 forintért nyaralhatunk félpanziós ellátással hotelben. Apartmanház tekintetében az árak valamivel kedvezőbbek. Négy főre egy ház Balatonlellén 250 000 – 260 000 forint, Fonyódon kb. 320 000 és 350 000 forint közötti összeggel kell számolni, míg Siófokon 280 000 forinttól egészen 450 000 forintért is találhatunk szállást.

Sorra mondják le az utakat az oroszok, ukránok

A bizakodást azonban nem osztja mindenki, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Baldauf Csaba korábban elmondta, hogy aggodalomra ad okot az orosz-ukrán konfliktus, hiszen az orosz és az ukrán turisták gyakorlatilag eltűntek Magyarországról, de nemcsak ezekből az országokból, hanem máshonnan is kevesebben jönnek a konfliktus miatt.

Mint mondta, a az orosz és ukrán piacról érhetően jelentős a lemondási hullám, és már nemcsak a márciusi, hanem az áprilisi és a májusi foglalásoknál is, mert az is bizonytalan, hogy mikor áll helyre a légiközlekedés az országokk között.

Ezek a tavasz slágerei

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hol töltik a magyarok idén a hosszú hétvégéket: mint a szállásportál közölte, míg a máricusi és áprilisi foglalásokat illetően inkább a klasszikus fürdő- és történelmi városok iránt nagyobb a kereslet, Siófok egyedüli balatoni településként csak a tizedik, sereghatjó pozíciót csípte meg a legkeresettebb úti célok listáján.

Akik az idei hosszú hétvégék valamelyikén elutaznának, célszerű már most foglalniuk – tették hozzá. Felméréseik alapján a top tíz belföldi úti cél a tavaszi időszakban Eger, Budapest, Gyula, Pécs, Visegrád, Hévíz, Szeged, Zalakaros, Hajdúszoboszló és Siófok.

Így alakult a tavalyi év

Hazánkban a Balaton az abszolút nyertes, ami a nyári szezont illeti, a tavalyi évben pedig rekordösszegű költekezés volt a nyári időszakban a szállásokat illetően,ami hozzájárult a gyors újrainduláshoz, hiszen töretlen volt a SZÉP-kártyák sikere is. December végéig a hazai szállodákban összesen 26,5 milliárd forintot, decemberben majdnem 1,5 milliárd forintot váltottak be a kártyáról a vendégek.

A szállodák belföldi szállásdíjbevételének 32,9 százaléka keletkezett 2021-ben a felhasznált SZÉP-kártyákból. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének friss trendriportja összegezte a tavalyi forgalmat, elmondásuk szerint január és december között a budapesti szállodákban 937,8 millió forint, a fővároson kívüli hotelekben 25,5 milliárd forint volumenű SZÉP-kártya felhasználására került sor. Az előbbi a belföldi szállásdíjbevétel 11,6 százalékát, az utóbbi a 35,3 százalékát tette ki.

A hazai szállodák teljes bruttó forgalma 2021-ben országosan 244 milliárd forint volt, ami 25,6 százalékkal meghaladta az előző évit, de 50,8 százalékkal kisebb a 2019-ben elért 495,5 milliárd forintnál. A KSH legutóbbi adatai szerint 2021 decemberében a szállodák szobafoglaltsága országos szinten 38 százalék, Budapesten 47,2 százalék, a Balaton régióban 29,8 százalék volt. A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 2021 szeptemberében a 2020 azonos hónapjához viszonyítva 19 százalékkal nőtt, és 3,7 százalékkal meghaladta a Covid19-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában