Éjszakai távcsöves csillagnézést rendeznek Debrecenben

Ezt olvasta már?

Éjszakai távcsöves csillagnézést szervez csütörtökre és péntekre a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont.

A 20 óra 30 perckor kezdődő program különlegessége, hogy az érdeklődők az Agóra hídján végigsétálva bejárhatják a Naprendszert, majd egy rövid bevezető előadás után távcsövön keresztül csodálhatják meg a Jupitert, a Szaturnuszt és a Holdat. Csillagász szakember vezetésével a kettőscsillagokat és a távolodó C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst is megfigyelhetik.

Forrás: Agóra Tudományos Élményközpont

Rossz idő esetén az Agóra csillagásza tart előadást, és szimulátorprogram segítségével mutatja be az égbolt titkait. A kétórás programra jegyek korlátozott számban, kizárólag elővételben kaphatók az Agóra pénztárában. További információkat itt talál.

Az Agóra Tudományos Élményközpont célja, hogy érthetővé és mindenki számára izgalmassá varázsolja a természettudományos ismereteket. A Botanikus Kert szívében fekvő épületben a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, orvosbiológia, hidrobiológia, környezettudomány, botanika és a robotika rejtelmeibe; a csillagdában és a planetáriumban pedig tanulmányozhatják az égi jelenségeket is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában