Jobb esetben, ha nő egy autó karosszériája, akkor ezt az utastérben is lehet érezni. Ebben a BMW-ben pont jobb eset van, így a pluszcentiknek bent is örülhetnek az utasok. Nőtt a fejtér, nehezebben akadnak össze a vállak, és könyöknél is kapott egy kis extra teret az utazóközönség mindkét üléssorban, valamint a hátsó lábtér is nagyobbnak tűnik.
Az vezető üléspozíciója magasabb, mint egy mezei autóban – a célközönséget a BMW úgy nevezi, Silver Ager, ami kevésbé elegánsan mondva 50 év körüli, még nagyjából aktív, de a gyereknevelés nyűgjeitől, izé, örömeitől már mentes életet élő embereket jelenti – így nekik valamivel könnyebb így beülni az autóba.
Első ülései sok irányban állíthatók, fűthetők, és az ülőlap hosszúsága is igény szerint módosítható, így el lehet vele bíbelődni egy darabig az első beállításnál, de megéri rászánni az időt.
Tisztességes oldaltartású első ülések
Nem annyira meglepő, hogy egy BMW belseje, még ha kevésbé izgalmas megjelenésű egyterű is, minden szempontból hozza azt, amit elvársz a márkától. Nyilván egy alap, extrákkal, csinos kiegészítőkkel szerényebben meghintett példány belseje kevésbé vidám hely, mint a világos belsős, faszerű betétekkel, hangulatvilágítással megbolondított tesztautó utastere, de ez most ilyen. És a márkánál nem is a pucér belépőmodellek fogynak igazán jól, hanem inkább az ehhez hasonlóan konfigurált díszes példányok.
Tehát ahogy várható volt, a kárpitok, anyagok, kivitelezés hibátlan, még az utastér illata is finom. A berendezés használhatóságára sem nagyon lehet panasz, bár muszáj kicsit sápítozni a klímavezérlés hiányzó gombjai miatt, de úgy fest, ehhez lassan hozzá kell szokni.
Szerencsére egyelőre megmaradt a díszes hangerőszabályzó, könnyen kapcsolható a szélvédő-párátlanító, és a vészvillogó gombja is igazi, nem utálatos érintésérzékeny felület tapogatásával kapcsolható. A hozzám hasonló gombbolondok a kormánynak is örülhetnek, arról sem veszett ki a hagyományos megoldás.
A klímavezérlés menüjeViszont az iDrive ismerős tárcsáját hasztalan keresgélnénk az utastérben, a BMW itt átállt az érintőképernyőre, ami látszólag egybenőtt a vezető előtti műszeregységgel is, előbbi 10,7 colos, utóbbi 10,25 colos. A központi kijelző elérhető távolságban van, a kijelző képe minden szempontból hibátlan és a rendszer is fürgén megteszi, amit csak kérünk tőle. Bár a menüben olyan mélyre lehet ásni, hogy félő, egyszer csak egy Balrogba akadunk, a rendszer logikus, jól használható, még a nyomkodós felületen is.
Ha valakinek nem elég ennyi képernyő, az nézheti a félszerzet head up display-t, ami nem igazi, szélvédőre vetítős fajta, hanem az olcsóbbik, a műszerfal tetejéből előkúszó plexis változat. Hasznosnak persze ez is hasznos. Egyedi lett a könyöklővel egy tömböt alkotó középkonzol, amin a fokozatválasztó apró pöcke és az indítógomb található, USB-aljzatok, indukciós felület és számos egyéb gomb mellett.
Kedvenc részletem a hangerőszabályzó
Csomagtartója valamivel kisebb, mint a nem PHEV-hajtáslánccal felszerelt változatokban, de praktikumban nem kötöttek kompromisszumot. Állítható a hátsó ülések háttámláinak dőlésszöge, ami javíthat az utazás komfortján vagy felszabadíthat több helyet a csomagoknak. Egyesével le is dönthetők a hátsó ülések, igaz, az ülőlap szintjén lévő, nehezen megtalálható hevedert kell megcibálni ehhez. Csomagtartója 406 literes ötszemélyes üzemmódban, ha a lehajtott hátsó ülésekre inkább rakodna valaki, akkor 1370 liternyi teret lehet kihasználni.
A padló alatti szinten, könnyen elérhető helyre lehet pakolni a töltőkábeleket, és akár kétféle is probléma nélkül besuvasztható ide, és egy másik rekeszben a kötelező felszerelések is elférnek. Oldalt extra zsebek, rögzítőfülek, 12 voltos csatlakozó található, és a csomagtartó oldalfalán van az elektromosan kioldható vonóhorog gombja. Természetesen villanymotor nyitja, csukja az ajtót.
Sík felület, ahogy kell