Veszélyes lehet, ha alvás közben is megy a ventilátor

Ezt olvasta már?

A nyári hőség miatt minden évben napi harcot kell vívnia az embernek azért, hogy valamivel egy kicsit enyhíteni tudja a forróságot maga körül. Aki teheti, bekapcsolja otthonában és az autóban a légkondicionálót, egyesek ventilátorokat és különböző gépeket vásárolnak, és akadnak olyanok is, akik kis medencével vagy jéghideg italokkal próbálják átvészelni a legmelegebb órákat. 

A kései napnyugta azonban nem feltétlenül jelent felüdülést, a lakásban vagy a házban az éjszaka folyamán is szükség lehet valamire, ami segít lehűteni a benti hőmérsékletet a pihentető, nyugodt alváshoz. Nem érdemes azonban minden eszközt ilyenkor bekapcsolni, mert a hideg ellenére komoly bajunk is lehet a használatuktól – írja a Ladbible

Ilyen a ventilátor is, amelynek előnyei mellett komoly hátrányai is lehetnek. A fehér zaj, amelyet az eszköz ad ki, sokaknak segít az elalvásban, folyamatosan kevergeti a levegőt, emiatt mindig friss levegőhöz jutunk, emellett meggátolja, hogy végigizzadjuk az éjszakát, de a felsorolt pozitív tényezők mellett sem feltétlenül javasolt a használata.

Ezen eszközök egyik legnagyobb veszélye, hogy a felkevert por és pollen miatt hajlamos allergiás reakció kiváltásra, így a különböző pollenallergiában vagy asztmában szenvedők számára igencsak megkeserítheti az éjszakákat egy-egy ilyen készülék. 

Időnként nézze meg alaposan a ventilátorát! Ha az összegyűjti a port a lapátokon, ezek a részecskék a levegőben szállnak majd minden egyes alkalommal, amikor bekapcsolja, ezért tisztítsa sűrűn meg a készülékét

– figyelmeztet Mark Reddick, a Sleep Advisor szakértője.

Az allergiás reakciók mellett fontos odafigyelni arra, hogy a ventilátorok száraz levegőt termelnek, amely a bőr és a torok, továbbá a szemek kiszáradását okozhatja, különösen a kontaktlencsét viselők körében.

A száraz levegő emellett problémát okoz az orrjáratokban is, ami fejfájáshoz és váladékképződéshez vezethet, ami a szerveztünk egy természetes reakciója a szárazság ellen. Emiatt bedugulhat az orra, ami légzési nehézségekhez vezethet. 

A ventilátor éjszakai használata az izmokra is hatással lehet, ha reggel az izmaiban görccsel ébred, akkor az nagy valószínűséggel a hűvös éjszakáját biztosító eszköz hibája lehet. 

Ventilátor nélkül így hűtheti magát: 

  • Árnyékolja a hálószobát egész nap!
  • Igyon sok folyadékot, de kerülje a kávét és az alkoholt!
  • Aludjon pamut ágyneműben!
  • Vegyen hideg zuhanyt, és viseljen laza ruházatot éjszaka!

Az alvásszakértő szerint a veszélyek ellenére még mindig a legköltséghatékonyabb eszköz a nyári hónapokban a ventilátor, amelyet egy ügyes praktikának köszönhetően saját kezűleg készített légkondicionálóvá varázsolhatunk. Ehhez néhány palack sós víz lefagyasztására van szükség, amelyeket lefekvés előtt helyezzen az eszköz elé egy tálcára, így az a jéghideg levegőt fogja a szobában kevergetni.

Mark Reddick elmondta, fontos, hogy sose legyen álló helyzetben a ventilátor, mert a közvetlenül, hosszú ideig ránk fújt levegő valóban rendkívül káros tud lenni. 

Akár próbálja lehűteni magát, akár csak szeretne gyorsabban elaludni, a ventilátor továbbra is a legköltséghatékonyabb eszköz, amellyel javíthatja alvásminőségét. Számos előnye van annak, ha van egy a szobában, és a legtöbb negatív dolog kiküszöbölhető egy halk, forgó és időzítővel rendelkező berendezés használatával

– tette hozzá a szakember.

Az ideális alvási hőmérsékletet 18-19 Celsius-fokban határozzák meg a szakértők, amit szervezetünk pihenése és egészségünk hosszú távú megőrzése érdekében érdemes szem előtt tartani. 

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában