Valami készül: orosz kormánygép tett villámlátogatást a fehérorosz fővárosba

Ezt olvasta már?

További információ egyelőre nincs arról, hogy a Tupolev Tu-214 típusú, parancsnoki és koordinációs központként is funkcionáló kormánygépen pontosan kik utaztak és miért. Mindenesetre érdekes, hogy az erősen oroszoktól függő fehérorosz gazdaságra is tekintettel valamilyen magasrangú orosz kormányzati illetékes repült az országba pár órára úgy, hogy tegnap is beszélt egymással telefonon a két ország elnöke, szombat óta immár harmadszor. Emellett Vlagyimir Putyin orosz elnök már a hétvégén megígérte, hogy kész akár katonai segítséget is adni Fehéroroszországnak, ha az kéri, illetve tegnap világosan megüzente az európai vezetőknek, hogy ne avatkozzanak bele a fehérorosz politikai harcba, mert az elfogadhatatlan lenne.

Ma délben kezdődik a rendkívüli EU-csúcs, amelynek eredményéről az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke szintén tájékoztatni fogja Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az ülés előtt röviddel ezelőtt telefonon egyeztetett egymással a spanyol és a fehérorosz külügyminiszter is. Az ülés előtti beharangozó összefoglalónk:

A jelek szerint tehát villámgyorsan pörögnek az események az országban, ahol láthatóan megroppant az országot 26 éve vaskézzel irányító Aljakszandr Lukasenka hatalma. Ennek újabb jele, hogy

ma a fehérorosz sportélet több mint száz képviselője, köztük olimpiai érmesek írták alá azt a nyílt levelet, amelyben az államfő által megnyert elnökválasztás eredményének érvénytelenítésére szólítanak fel

– adta hírül az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz.

A tiltakozók a széles körben vitatott végeredmény miatt kilátásba helyezték, hogy megtagadják az ország képviseletét a nemzeti válogatottakban – számolt be a hírről az MTI. Az aláírók szerint az elnökválasztási eredményeket meghamisították, és kategorikusan elítélik

a biztonsági erők által a békésen tiltakozó polgárok elleni durva erőszak megnyilvánulását

– áll a levélben. Az új választásokat követelő élsportolók – köztük Alekszandra Pankina olimpiai bronzérmes evezős – álláspontjukról tájékoztatják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a nemzetközi sportági szövetségeket.

Címlapkép forrása: Marina Lystseva\TASS via Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában