Újra leáll a világgazdaság az omikron miatt?

Ezt olvasta már?

“Ezúttal jobban aggódom, mert az ellátási láncok világszerte nagyon feszültek: már így is hosszú késések vannak a szállításban, és továbbra is fennállnak az alkatrészhiány-problémák” – mondta a Financial Timesnak Didier Chenneveau, a McKinsey tanácsadó cég szakértő partnere.

A napilap felidézi, hogy a legújabb korlátozások már ízelítőt adtak arról, mi várhat a multinacionális cégekre. A Volkswagen és a Toyota autógyártó is bezárta tiencsini gyárát a múlt héten. Hszianban a Samsung chipgyártó cégének támadtak nehézségei, mert a lezárások nehezítették az alkalmazottak munkába állását.

A Toyota, amely tavaly óriási termelési problémákkal küszködött Délkelet-Ázsiában, azt nyilatkozta, hogy nem valószínű, hogy a leállás globális hatással lesz kínálatukra, mivel a termelés újralokalizálása az elmúlt időszakban javított a helyzeten.

Peking szombaton jelentette az első helyi omikron-esetet, aminek azért van kiemelte jelentősége, mert néhány hét múlva kezdődik a fővárosban a téli olimpia – a hatóságok bizonyára nem most fognak engedni a szigorból. Jellemző, hogy a kínai állami média szerint a fertőzött személy lakóépületét lezárták, és 2430 embert teszteltek az esettel kapcsolatban. A hatóságok szerint a fertőzött személy két hete nem volt Pekingen kívül, ez arra utal, hogy a vírusvariáns szélesebb körben is jelen lehet az országban. A főleg enyhe tüneteket okozó, de sokkal gyorsabban terjedő mutánst nehéz megállítani, a tömeges fertőzés esetén pedig sokan kieshetnek a munkából, ezért a gazdasági hatásokat illetően látnak kockázatokat a szakértők.

Feszültségek pedig vannak: Ningboban megtiltották a teherautók belépését a világ harmadik legnagyobb konténerkikötőjébe a fertőzések miatt, ez segt ugyan fenntartani a működést, de tovább fokozza a hajók zsúfoltságát. A Samsung tiencsini gyárának dolgozóit pedig a helyi vezetés arra kérte, hogy ne hagyják el a várost az újévi ünnepre, hogy elkerüljék a fertőzés kockázatát. Ez már harmadik újévi ünnep, amikor a hagyományos családlátogatások meghiúsulnak.

Elemzők szerint, ha a fertőzések továbbterjednek, az a gyártókat ugyanolyan súlyosan érintené, mint két évvel ezelőtt, és erre csak kevés vállalat reagált az ellátási láncának átalakításával, a Kínán kívüli termelés erősítésével. Egyéb eszközökkel sem nagyon növelték a rugalmasságot a cégek: egy McKinsey-tanulmány ierint a vállalatok mindössze 60 százaléka növelte a készleteit, és csak felük diverzifikálta a beszállítói körét.

A Kínától való függés tehát nem enyhült. Tipikus példa erre a többrétegű kerámia kondenzátorok (MLCC) piaca: az energiatároló alkatrészek felét a világ legnagyobb népességű országában gyártják. „Az MLCC-ből egyébként is hiány van a világban, amit részben a speciális termék magyaráz. Minden egyes üzem egy egyedi termék gyártására specializálódott, így ha egy gyár leáll, más nem léphet be tartalékként” – mondta Forrest Chen, a Trendforce MLCC elemzője.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában