Új korlátozást jelentett be Johnson: a bulizáson keresztül szorítanák rá az oltásra a fiatalokat

Ezt olvasta már?

A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában, és így minden olyan létesítmény megnyithatott, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott. Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithattak ki először.

Hétfő esti sajtótájékoztatóján Boris Johnson elmondta: az 50 éven felüli angliai lakosság 96 százaléka, a 30-50 éves korosztály 83 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást, a 18-30 év közötti korcsoport tagjainak 35 százaléka – 3 millió ember – azonban még egyetlen oltási dózisban sem részesült.

Johnson kijelentette: szeptember végéig a 18 évesnél idősebbek mindegyikének meglesz a lehetősége arra, hogy mindkét oltási adagot megkapja, és ettől az időponttól fogva a kormány tervei alapján csak azok kereshetik fel az éjszakai szórakozóhelyeket és más, nagy tömegeket vonzó létesítményeket, akik teljes körű immunizációban részesültek.

A brit kormányfő hangsúlyozta: onnantól negatív koronavírus-szűrési lelet sem lesz elégséges ezeknek a szórakozóhelyeknek a látogatásához.

Boris Johnson közölte: nem akarja ismét bezáratni az éjszakai bárokat – ahogy ezt más országokban megtették a fertőzések terjedése nyomán -, de ehhez az szükséges, hogy ezek a létesítmények is megtegyék ennek érdekében mindazt, amit a társadalmi felelősségérzet alapján meg kell tenniük.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója a hétfő esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az éjszakai bárok és más hasonló létesítmények a koronavírus “szuperterjesztőivé” válhatnak, mivel ezeken a helyeken rendszerint sokan tartózkodnak egymás szoros közelségében.

Sir Patrick szerint várható, hogy az éjszakai szórakozóhelyek megnyitása hozzájárul a fertőződéses esetek számának emelkedéséhez, és kialakulhatnak olyan járványgócok is, amelyek egy-egy adott szórakozóhelyhez köthetők.

A szakmai szervezetek képviselői felháborodással fogadták Johnson hétfő esti bejelentését. Kate Nicholls, a brit vendéglátóipar legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a UK Hospitality vezetője a BBC rádiónak nyilatkozva “a szakmát ért pörölycsapásként” jellemezte a kormány tervét.

Hozzátette: a rendelet konfliktusokhoz vezethet a szórakozóhelyek személyzete és a vendégek között, sértheti az esélyegyenlőségi törvényeket, és kérdéseket vethet fel a fogyasztók személyi adatainak kezelési módjával kapcsolatban.

Címlapkép forrása: Shutterstock

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img