Több mint 10 milliárd euró gyűlt össze Ukrajna támogatására

Ezt olvasta már?

Az Európai Unió, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és a Global Citizen nemzetközi szervezet által szervezett Stand Up for Ukraine (Állj ki Ukrajna mellett) elnevezésű kampány keretében az otthonaikat elhagyni kényszerülő ukránok számára gyűjtöttek adományokat.

Számos művész, köztük Elton John, Alanis Morrissette, Billie Eilish, Annie Lennox és Chris Rock csatlakozott a kampányhoz a világ vezetőinek oldalán, akik országuk nevében vállalták, hogy több milliárd dollárt mozgósítanak.

Feldúlt bennünket, amint láttuk az emberek szenvedését Ukrajnában”

– írta Facebook-oldalán Elton John.

A 75 éves poplegenda felszólította rajongóit, hogy “segítsenek azokon az embereken, akiknek romokba dőlt az élete és mindent elhagytak egy biztonságosan életért”. Varsóban tartott szombati sajtótájékoztatóján von der Leyen “fantasztikusnak” nevezte a gyűjtés eredményét.

“A világ országainak, vállalatainak és embereinek szolidaritása kis fényt kínál ezekben a sötét órákban” – fogalmazott Von der Leyen. Hozzáfűzte: “amikor a bombák már nem hullanak többé, abban is segítünk majd, hogy az ukrán nép újraépíthesse országát”.

Az EB elnöke kifejtette azt is, hogy Ukrajna további anyagi segítségre számíthat.

A világ 9,1 milliárd eurót ígért a kampány keretében. Az Európai Bizottság az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) együttműködve újabb 1 milliárd eurót ajánlott fel az ukrajnai belső menekültek számára – jelentette be az Európai Bizottság elnöke.

Az Európai Bizottság által felajánlott összegből 600 millió eurót kapnak az ukrán hatóságok és 400 milliót azok a szomszédos államok, amelyek figyelemre méltó munkát végeznek a menekültek megsegítése érdekében – tette hozzá von der Leyen.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolat segítségével beszélt a sajtótájékoztatón, kijelentette: “az ukrán bátorság már egyesítette a demokratikus világot”. Az ukrán elnök felszólította a Nyugatot, hogy hozzon további szankciókat az orosz bankok ellen és állítsák le az orosz kőolaj vásárlását.

Az orosz támadás február 24-i kezdete óta több, mint 4,3 millió ukrán hagyta el hazáját az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint. Az ENSZ becslése szerint a belső menekültek száma az országban 7,1 millió.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában