Te is jelentkeznél magyar űrhajósnak? Itt vannak a szigorú kritériumok, amiknek meg kell felelni

Ezt olvasta már?

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak. Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszichés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen.

A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet

– tette hozzá.

Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, az első magyar űrhajós elmondta, hogy a misszió remélhetőleg egy hónapig, de akár negyedévig is tarthat.

Ferencz Orsolya elmondta, hogy a kiválasztási folyamat az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködve, az ESA űrhajós politikájával (Astronaut Policy) összhangban zajlik majd, melynek során alapos fizikai és pszichológiai vizsgálatok, valamint szakmai felmérések várnak a jelentkezőkre. A jelentkezési feltételeknél a nemzetközi szabványok érvényesülése döntő jelentőséggel bír, azonban ezek figyelembevétele mellett elsődleges szempont volt az is, hogy minél szélesebb körnek legyen lehetősége űrhajósnak pályázni.

A kiválasztásara kerülő űrhajós küldetésének fő célja, hogy az évtized közepére tervezett űrrepülés során magyar egyetemek, tudományos kutatóintézetek és vállalkozások által fejlesztett kísérleteket végezzen, és eszközöket teszteljen mikrogravitációs környezetben a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén – tette hozzá.

A nemzeti űrhajós programra 2022. január 31-ig lehet jelentkezni a hunor.gov.hu weboldalon.

November 1. és 5. között Magyarország lesz a házigazdája a Nemzetközi Űrhajós Szövetség éves Kongresszusának. A kormány támogatásával Magyarországra hozott esemény lehetőséget nyújt arra is, hogy a most bejelentett magyar űrhajós programról tájékoztassák az asztronauták széles körét, valamint az esemény hozzájárulhat az űrkutatás iránti hazai érdeklődés erősítéséhez, különös tekintettel a fiatalabb generációk körében – mondta a miniszteri biztos.

Címlapkép: Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img