Szeretnénk jelen lenni a saját temetésünkön? Simán összejöhet.

Ezt olvasta már?

Az új, mesterséges intelligencia által vezérelt holografikus videoélmény lehetővé teszi a gyászolók számára, hogy beszélgessenek elhunyt szeretteikkel.

Marina Smith 87 éves korában, júniusban hunyt el, de ez nem gátolta meg abban, hogy hologramként újra felbukkanjon július 29-i hamvasztása után. Ehhez persze kellett a fia is, Dr. Stephen Smith, a Los Angeles-i székhelyű StoryFile mesterséges intelligenciát kutató vállalat társalapítója és vezérigazgatója. 

A nagymama megjelenése sokkolta a gyászolókat, hát még amikor meg is szólalt.

Hamvasztása után készségesen válaszolgatott családtagjai, ismerősei kérdéseire. 

Hogy működik a síron túlról?

A StoryFile 20 kamera digitális klónt hoz létre egy alanyról, és egy sor kérdésre rögzíti a válaszait – persze még az alany életében. A szakértők ezt követően feldolgozzák a felvételt, és a mesterséges intelligencia segítségével természetes nyelvű válaszokat generálnak a kérdésekre.

Ha elkészült, feltöltik a StoryFile platformra, és itt létrejöhet a kétoldalú kommunikáció. A temetésen résztvevők beszélhetnek elhunyt szeretteikkel, mert a technológia valós idejű dialógus illúzióját kelti.

A 2017-ben elindított StoryFile-t eredetileg a holokauszt-túlélők történeteinek rögzítésére és fontos személyek emlékeinek megőrzésére hívták életre. A temetéseken való használat ötlete csak később merült fel.

Aki be szeretne kerülni a rendszerbe, annak a saját maga által választott – szerinte a rokonok által érdekesnek tartott – 75 kérdésre kell válaszolnia két percben. Ha olyan kérdést tesznek fel, amire nincs rögzített válasz, a rendszer tovább gördíti a párbeszédet új kérdés feltevésére ösztönözve a kérdezőket.

Smith asszony és a Star Trek

Mrs. Smith egyébként sokat jótékonykodott életében, önkéntes munkát végzett és egy nonprofit szervezet létrehozásával segített rászoruló embereken az Egyesült Királyságban és a világ elmaradott területein. A holokauszt emlékének életben tartásáért és oktatásáért végzett szolgálataiért 2005-ben megkapta a királynőtől a Brit Birodalom Rendje kitüntetést is. 

Fia a forradalmi felvételt még télen rögzítette több órán keresztül, mikor édesanyja rengeteg személyes kérdésre – gyerekkora, szülei válása – válaszolt. De szóba került a politika, a környezetvédelem, a jövő is. Stephen elmondása szerint ez azért volt nagyon érdekes, mert korábban soha nem beszélgettek ilyen nyíltan ezekről a témákról. 

A cég tavaly a (régi) Star Trek főszereplőjével, a 91 éves William Shatnerrel készített hologramot, hogy emléke és öröksége ne merüljön feledésbe halála után, így a jövő nemzedékei tudnak majd beszélgetni vele – nem egy avatárral, vagy hamisítvánnyal, hanem az igazi William Shatnerrel. 

A StoryFile technológia ma már bárkinek elérhető, és ha részt szeretnénk venni ebben a morbid kalandban, csak 39,99 fontot kell kipengetnünk.

(Borítókép: Marin aSmith. Fotó: StoryFile)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában