
Több költségvetési átcsoportosításról is döntött szerdán a kormány – derül ki a határozatból. A legjelentősebb lépés 148,75 milliárd forintot mozgat meg. Ennek keretében a kormány a Gazdaság-újraindítási Alap fejezetben a Gazdaság-újraindítási programok jogcímcsoportból csoportosítja át ezt az összeget, és a döntés legnagyobb nyertese az Nemzeti Vagyonért Felelős Tárca Nélküli Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb társaságok forrásjuttatásai, beruházások jogcím.
Erre a célra ugyanis 136 milliárd forintot költ most a kormány, ami állami társaságok feltőkésítésével függ össze.
Más részletet azonban nem tudni a gigantikus tranzakcióról.
Az átcsoportosítás maradék része 11 milliárd forint értékben a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatásához megy beruházások céljából és 1 milliárd forint jut egészségügyi és egyéb kormányzati infrastruktúra fejlesztési programra a Pénzügyminisztériumnál.
Ugyanebben a határozatában a kormány a Megtakarítási Alapból 19 milliárd forintot von el és adja oda a Központi Maradványelszámolási Alap számára. Majd ebből a 19 milliárd forintos összegből költ a kormány 7,7 milliárdot az EMMI-hez tartozó Versenysport és szakmai feladatok támogatása célra, valamint 10 milliárd forintot a Miniszterelnökséghez tartozó Egyházi közfeladatellátáshoz kapcsolódó céltámogatások és karitatív feladatok támogatásra.
Egy másik döntésével pedig 622 millió forinttal apasztotta az általános költségvetési tartalékokat.
Címlapkép forrása: MTI/Fischer Zoltán