Sohasem fogyott olyan tempóban a magyar népesség, mint 2020 végén

Ezt olvasta már?

Közösséget építünk!
Signature-előfizetőink számára egyedi online klubeseményt szervezünk, ahol profi befektetők mondják el, mi várható 2021-ben. További részletek ide kattintva.

2020 decemberében 7167 gyermek jött világra, 7,9%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, derül ki a KSH ma megjelent népmozgalmi gyorsjelentéséből. Az év vége így nagy visszaesést hozott, hiszen a megelőző hónapok adatai még javuló gyerekvállalási kedvre utaltak. Nem kizárt, hogy a decemberi számok már a koronavírus-járvány közvetett hatását (lezárások, bizonytalanság stb.) mutatja. Ez nem lenne jó hír, mert akkor ez alapján a következő hónapokban is érdemben alacsony gyerekszületési számokat láthatunk. A szezonálisan igazított adataink szerint ebben az évtizedben csak kétszer volt ennél alacsonyabb havi születésszám. 

A decemberi erős visszaesés ellenére összességében 2020 a gyerekvállalási tendenciák szempontjából nem volt rossz év. Több mint 92 ezer gyerek született, ebben az évtizedben csak egyszer (2016-ban) láttunk ennél magasabbat. A termékenységi ráta 1,55-re emelkedett, előzőleg 4 éven keresztül 1,49-en stagnált a mutató. Úgy tűnik, az állami ösztönző intézkedések végre hatni kezdtek, ezért is jött rosszkor a koronavírus sokkja, ami ezt a friss tendenciát gyorsan megtörheti.

Decemberben 16 141 fő vesztette életét, 44%-kal több az egy évvel korábbinál. A 44% sajnos a következő hónapok várható felülvizsgálatai alapján felfelé fog elmozdulni és végül az 50%-ot meghaladhatja. A halálozások november-decemberben jóval meghaladták még a súlyos influenzajárványok idején regisztrált halálesetek számát, sajnos itt is történelmi rekordról kell beszámolnunk.

Mivel a KSH heti előzetes adatokat is közöl, ezért a november-decemberi halálozási csúcs nem meglepetés. Az oka is egyértelmű: a koronavírus-járvány nagyon sok áldozatot szedett 2020 végén, a második hullámban. A mai adatok is megerősítik, hogy a koronavírus-járvány jóval több halálos áldozatot követelt, mint amit a hivatalos adatok mutatnak, ugyanis az előző évekhez képest számított többlethalálozás érdemben magasabb volt, mint a koronavírussal hivatalosan elhunytak száma.

Ahogyan a születések, úgy a halálozások esetében is igaz, hogy az év végén romlott nagyon sokat a helyzet. Csakhogy amíg a születések esetében ez nem tudta elrontani az év egészének kedvező összképét, addig a halálozások esetében két hónap elég volt ahhoz, hogy az egész éves csökkenést emelkedésbe fordítsa. Összességében tavaly mintegy 3,4%-kal haltak meg többen, mint 2019-ben. Ez nem tűnik magas számnak, ám a fenti két tény, miszerint a koronavírus nélkül érdemi csökkenést láthattunk volna, illetve hogy mindössze két hónap fordított a képen, megmutatja, hogy milyen erős hatása van a járványnak a demográfiai folyamatokra. (A végleges adat egyébként itt emelkedni fog, valószínűleg végül 4% körüli emelkedést fogunk látni a 2020-as számokban.)

Mivel decemberben a halálozások száma jelentős mértékben emelkedett, miközben a születéseké csökkent,  a havi természetes fogyás 8974 fő volt, ami a 2019. decemberi 3429-hez képest 162%-os növekedést jelent. Sosem láttunk még ilyen gyors népességfogyást, mintha Siklós teljes népessége tűnt volna el egyetlen hónap alatt.

Az idei év kilátásai ellentmondásosak. Amennyiben a védekezés kitart, akkor januártól már csökkenő halálozási többletet láthatunk Magyarországon. Ugyanakkor a születésszámban megjelenő késletetett hatás ronthat a helyzeten, ami miatt könnyen lehet, hogy az idén sem látunk majd sokkal kisebb népességfogyást, mint tavaly. 2020-ban összességében több mint 47 ezerrel lettünk kevesebben a természetes népesedési folyamatok következtében (és még ez a szám is felfelé fog kúszni), ez Nagykanizsa teljes lakosságát meghaladó népességfogyást jelent.

Címlapkép: Getty Images

[1] A halálozások legfrissebb heti adatai elérhetők az összefoglaló táblagyűjteményből (STADAT).

[2] A decemberi halálesetek anyakönyvezése az év végi ünnepi munkarend miatt elhúzódhat, ezért a későbbiekben felülíródás várható.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img