Rusvai Miklós: kiemelten kockázatos étterembe, koncertre, moziba menni

Ezt olvasta már?

Szerinte továbbra is kiemelten kockázatos helynek számítanak azok a közösségi terek, ahol nem követeli meg az állam a védettségi igazolvány használatát, például a szórakozóhelyek, vendéglátóipari egységek, különböző kulturális intézmények, múzeumok, mozik, színházak, koncertek. Étel-ital fogyasztás közben sem lehet maszkot viselni – emlékeztetett.

Hogy hol kötelező a maszk, az egy dolog, és más dolog az egyén felelőssége. Jó lett volna, ha a bevásárlóhelyeken is előírják, de annak az egyénnek, aki a koránál vagy társbetegségénél fogva veszélyeztetett, egyébként is tanácsos viselnie a maszkot. Az egyén felelőssége sem az oltás felvétele, sem a maszk viselése szempontjából nem elhanyagolható, ott is érdemes elővigyázatosnak lenni, ahol ez nem kötelező.

Ha az egy évvel ezelőtti második hullám adatait összevetjük a mostaniakkal, arra következtethetünk, hogy míg a friss fertőzöttek száma kicsit már nagyobb is, mint tavaly ilyenkor, a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők száma alacsonyabb, az elhunytaké pedig különösen elmarad, az csak kétharmada az egy évvel ezelőttinek, de nagy valószínűséggel ezek is emelkedni fognak. Nem tudjuk, hogy ez mennyire köszönhető az időbeni csúszásnak, mindenesetre úgy tűnik, időt nyertünk, viszont most az agresszívabb, terjedőképesebb delta variáns dominál.

A 60%-os átoltottság körülbelül arra volt jó, hogy alacsonyabb szinten tartsa a lélegeztetőgépen és a kórházban lévők számát, tehát a súlyosabb esetek megelőzésére alkalmas, de nem véd meg a megfertőződéstől, hiszen a fertőzések száma még magasabb is, mint tavaly ilyenkor, a többi adat viszont kedvezőbb.  

Címlapkép: RTL Klub

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img