Röpködnek a meglepő kamatemelések Közép-Európában – Sarokba szorul az MNB?

Ezt olvasta már?

Lassan elolvad az MNB kamatelőnye

Szerdán a lengyel jegybank 75 bázisponttal 1,25%-ra emelte a kamatot, ami ismét meglepetést okozott. Október elején már egyszer meglepte a piacot a varsói jegybank azzal, hogy 0,1 százalékról 40 bázispontot szigorított, hiszen a magas infláció ellenére egészen addig kitartott amellett, hogy nem akar sietni a kamatemeléssel. Most 50 bázispontos lépésre számítottak a befektetők, de a jelek szerint ismét erőt akartak demonstrálni a nagyobb kamatemeléssel.

Csütörtökön aztán még ennél is nagyobbat szólt a cseh jegybank lépése, Prágában ugyanis 125 bázisponttal 2,75%-ra emelték az alapkamatot, miközben 50-75 bázispont volt a piaci konszenzus. Ráadásul Csehországban annyira nem is akut probléma az infláció, mint nálunk vagy a lengyeleknél, a szeptemberi adatok szerint 4,9% volt a pénzromlás üteme szemben az 5,5%-os magyar és az 5,9%-os lengyel drágulás mellett.

Ezekkel a lépésekkel a cseh kamatszint már jóval magasabb a magyarnál, míg a lengyel lassan utoléri azt.

Vagyis ma már nehéz lenne azt mondani, hogy a magyar jegybank az élen járna a szigorításban, mint nyáron, a kamatemelési ciklus kezdetekor. Persze azt majd a jövő dönti el, melyik a sikeresebb stratégia: néhány nagyobb lépéssel elérni a kívánt kamatszintet, vagy kisebb szigorításokkal fokozatosan haladni, meghagyva a rugalmas reagálás lehetőségét.

Pont akkor kezdett fékezni az MNB, amikor mások a gázra léptek

Érdekes együttállás volt, hogy a három darab 30 bázispontos emelés után szeptemberben lassított jelentősen a szigorításon a Monetáris Tanács, miközben a lengyelek és a csehek éppen akkor kezdtek erőteljes kamatemelésbe.

Részben ez okozhatta már a forint gyengülését az októberi magyar kamatemelés után, hiszen a 15 bázispontos lépés visszafogottnak tűnt a régiós versenytársakhoz képest.

Ráadásul az októberi döntés után Virág Barnabás arra utalt, hogy a Monetáris Tanács csak decemberben vizsgálja majd felül a kamatemelési tempót, vagyis november 16-án is 15 bázispontos emelésre lehet számítani. Emiatt gyengült október végén kishjíán történelmi mélypontra a forint az euróval szemben. Később a jegybank alelnöke megpróbálta enyhíteni a szavait azzal, hogy a Bloombergnek már arról beszélt, hogy akár már az idén jöhet nagyobb emelés. A kettő persze nem feltétlenül mond egymásnak ellent, hiszen még december 14-én is lesz egy ülés, amikor a szokásos negyedéves menetrendben felülvizsgálják majd a kamatemelési ütemet.

Szóval a következő bő egy hét legfontosabb kérdése az lesz, hogy a hitelesség jegyében az MNB megkockáztat-e még egy 15 bázispontos emelést novemberben, vagy megijedve a forint árfolyamától már nagyobb sebességre kapcsol.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Elnézve a régiós jegybankok lépéseit a 15 bázispontos emelés biztosan kevés lenne a piacnak novemberben, vagyis jó eséllyel megint a forint gyengülését hozhatná. Sőt, lehet, hogy a 30 bázispontot is elégtelennek ítélnék a befektetők az ennél sokkal nagyobb lengyel és cseh lépések mellett.

A kamat emelésén túl pedig nem nagyon van eszköz a Monetáris Tanács kezében, hiszen a kötvényvásárlási program és a forintlikviditást nyújtó swapok leépítését már bejelentették. Esetleg a swappiac hatékonyságát javító egyéb intézkedésekre lehet számítani, melyeket már beígértek, azonban valószínűleg majd csak december végén lesz újra felfordulás azon a piacon, így ilyen jellegű lépések sem biztos, hogy rövidtávon megnyugtatók lennének.

Címlapkép: Getty Images

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img