Nagyot esett hétfőn az OTP, oldalaztak az amerikai indexek

Ezt olvasta már?

Lejtmenetbe kapcsolt az OTP árfolyama ma délután, a bankpapír már közel 3 százalékos mínuszban áll. A forgalom az átlagosnak megfelelő, az esés mögött technikai okok is meghúzódhatnak, a fontos 18 ezer forintos szint alá került az árfolyam. Az OTP piacán a hangulatnak valószínűleg nem tett jót az sem, hogy formálódik a nagy vetélytárs, a Bankholding, ezzel kapcsolatban ma délután érkezett bejelentés.

Múlt héten nyilatkozott a Portfolio-nak Csányi Sándor, az OTP első embere a Bankholdinggal kapcsolatban elmondta, hogy nem tart attól, hogy romlás következne be az OTP növekedésében vagy portfóliójában azért, mert létrejött a Bankholding. Hozzátette, hogy az OTP Csoport az utóbbi években számos sikeres bankösszevonást hajtott végre a régióban, és az OTP-nél tudják, hogy egy olyan összeolvadás, mint ami előtt a Bankholding tagbankjai állnak, nagyon összetett és időigényes folyamat. Az OTP-nél addig is tudnak a digitalizációra és az ügyfélélmény fejlesztésére koncentrálni, ami biztos, hogy nem tesz rosszat a versenypozíciójuknak, mondta Csányi Sándor.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img