Nagyon durván elszállt az infláció Európában

Ezt olvasta már?

A német statisztikai hivatal előzetes becslése szerint a harmonizált (tehát egységes EU-s módszertan szerint mért) németországi éves infláció 7,6% volt márciusban, ami jelentős gyorsulást jelent a februári 5,5%-hoz képest. A növekedés nem meglepő, de a mértéke igen: az elemzők 6,3%-os inflációra számítottak.

A spanyol inflációs adatot szintén ma tették közzé, az is brutális meglepetést hozott: a déli országban 9,8%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához képest, holott az elemzők 8,1%-ra számítottak. Az infláció a februári 7,6%-hoz képest itt is jelentős mértékben gyorsult.

Az eurózóna márciusi inflációja így biztosan a várakozások felett gyorsult márciusban.

Februárban még 5,9% volt az éves infláció az eurózónában, a márciusi adatot pénteken közlik. Amennyiben jócskán a 6,6%-os elemzői konszenzus felett lesz (ez szinte borítékolható a német és spanyol folyamatok láttán), akkor az növelni fogja a várakozásokat az EKB idei kamatemelésével kapcsolatban.

A jegybank legutóbbi ülésén már a szigorítás irányába mozdult el azzal, hogy felgyorsította eszközvásárlási programjának kivezetését, valamint halvány utalásokat tett az idei kamatemelésre. Az EKB-nak ugyanakkor határozottan fel kell lépnie az inflációs várakozások emelkedésével szemben, így nem lenne meglepő, ha a jegybank az inflációs folyamatok láttán a közeljövőben még szigorúbb hangnemre váltana.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában