Most már biztosan tudjuk, miért foltosak az óriáspandák

Ezt olvasta már?

Kína kihalástól megmentett nemzeti állata talán az egyik legikonikusabb faj a földön (nem véletlen, hogy a WWF-nek, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének és a globális állatvédelemnek a jele is óriáspanda).

Nem egy mindennapi állat, ugyanis: 

  • Kizárólag Kína középső és déli részein él, kis területeken, bambuszerdőkben.
  • Kizárólag (pontosabban 98 százalékban) bambuszt eszik, mégis a ragadozófélékhez (medvefélékhez) sorolják. Hangja azonban báránybégetéshez hasonló.
  • Mivel nincs természetes ellensége (kivéve a bambuszerdőket irtó ember), rendkívül lusta. Képes naponta 10-12 órán keresztül egy helyben üldögélni. Ha nagyon muszáj, tud fára mászni vagy úszni is, de többnyire a földön tanyázik, ahol ülve két mancsával bambuszt rágcsál naphosszat.
  • Magyar ősökkel rendelkezik, felmenői a Miomaci panonnicum nemzetség tagjai voltak az észak-magyarországi Rudabányáról. 

Na és az állatvilág egyik legkülönlegesebb monokróm foltos bundáját hordja. A környezetétől feltűnően elütőnek látszó színvilág pontos oka nem volt ismert. Hasonlóan, mint a zebráknál,

szóba jött az ellenség megfélemlítése, összezavarása, hőszabályozás vagy álcázás.

Már eddig voltak tudományos elképzelések a különös szőrmeminta okairól, a szemek körüli fekete foltokról például azt gondolták, hogy egymás felismerését és, ha kell, mások elrettentését segítik. Ahogy a fehér arcon megülő fekete füleket is vérmes félelemkeltő eszköznek vélték. Ezzel próbálták magyarázni azt a rejtélyt is, hogy miért takarják el időnként mancsukkal a szemüket. Hát baráti gesztusból, vágták rá a kutatók, hogy ne látsszanak agresszívnak.

Félelemkeltő foltok, agresszív vérpandák?

Viccesnek tűnő teóriák ezek, mert akárhogyan is nézünk bele egy óriáspanda arcába, nem fog meghűlni bennünk a vér, nem akar inunkba szállni a bátorságunk.

Most végre nyugvópontra jutott a foltokat övező vita: először igazolták, hogy semmi másról nincs szó, mint álcázásról. A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai, Yong-gang Nei és Fu-Wen Wei ritka fényképeket készítettek vadon élő óriáspandákról, a fotókat pedig a legmodernebb képelemzési technikákkal alaposan megvizsgálták.

Nagy részletességgel megmérték a bunda foltjairól visszavert fény erősségét, és összevetették a háttérben lévő természetes tárgyak fényességével. Rájöttek, hogy a fekete szőrfoltok tökéletesen beleolvadnak a környezetbe, szinte láthatatlanná teszik a pandákat a fatörzsek között. A fehér foltok pedig a fényes lombozatba vagy éppen a havas tájba rejtik a mókás állatokat.

Igen ám, de az óriáspanda sok mindennek néz ki, csak nem az álcázás nagymesterének. Sőt a bundája kifejezetten feltűnő, azonnal megragadja a figyelmet. A kutatók ezt a dilemmát is feloldották, méghozzá azzal a nem túl csavaros megállapítással, hogy a foltos álca

csak hatvanméteres távolból kezd működni, és csakis természetes közegben, a vadonban.

Az állatkertben haszontalanok a foltok, hiszen azonnal kiszúrunk egy óriáspandát, még messziről is, mesterséges környezetben tehát nem funkcionálnak a foltok. Sőt kifejezetten hivalkodóvá és mókássá teszik a lusta jószágokat.

(Borítókép: Egy óriáspanda bambuszt eszik a Smithsonian Nemzeti Állatkertben 2021. május 20-án. Fotó: Drew Angerer / Getty Images)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában