Mitől függ, hogy komótos vagy sietős egy madár?

Ezt olvasta már?

A különböző helyváltoztatási módok magyarázatát a madarak testfelépítésében kell keresnünk: a kisebb, könnyebb madarak ugrálnak, míg nehezebb fajtársaik sétálnak. Mindig azt a módszert alkalmazzák, ami a legkevesebb energiabefektetéssel jár a földi mozgás során – írja a Sciencefocus.

Az ugráló madarak általában kistermetűek, rövid lábakkal rendelkeznek, és életük nagy részét a magasban, bokrokon vagy fákon töltik. Ágról ágra ugrálnak, vagyis a gyors mozgás miatt egyszerre használják a két lábukat. Mivel lábuk, lábfejük anatómiailag az ugráláshoz fejlődött ki, ugyanezt a technikát alkalmazzák a földön. Sok kerti madár mozog így, a verebek, a cinkék, a pintyek.

Természetesen vannak kivételek, például a barázdabillegető, amely kicsi és könnyű, mégis sétál, mert rovarokat keres a földön, és a járásával akarja felzavarni a kis, mozgó célpontokat. A járás is lehet olyan gyors, mint az ugrálás (csak ugrással messzebb juthatnak), ezért vált a feketerigó ugrásról gyors gyaloglásra, ha menekülnie kell a földön. Szinte már fut, figyeljük csak meg!

A nagyobb méretű madarak, akik több időt töltenek a földön, ott fészkelnek és táplálkoznak, mint például a fürjek, a fácánok vagy a varjak, szívesebben sétálnak. Nehéz testük szisztematikus ugrálással történő mozgatása túl sok energiát igényelne. Számukra az a legegyszerűbb, ha az egyik lábukat mindig a földön tartják, de hosszú lábaik így is lehetővé teszik, hogy nagyobb távolságokat tegyenek meg. Ezenkívül az ugrás feltűnőbb is, mint a nyugodt séta, úgyhogy veszély esetén csak szépen besétálnak a bokrok közé, nem vonják magukra a figyelmet, és rejtve maradhatnak. A szajkó termete ellenére kivételt képez, szeret ugrálni, mert eleve több időt tölt a fákon, mint más varjúfélék.

A vízimadarak hosszú lábukkal hatékonyan tudnak mozogni a vízben, a szárazföldön pedig szívesen sétálnak: egyetlen lépéssel jó nagy távolságot is megtehetnek. Ekkora lábakkal nem is lenne egyszerű ugrálni. Vannak azonban rövid lábú vízimadarak is, például a sárszalonkák vagy a totyogó kacsák. Ha menekülniük kell, inkább szapora gyaloglásra váltanak, amíg vízbe nem tudnak toccsanni.

Ezek a mindenki által elfogadott tézisek, de egy skót tudós kevésbé jóindulatú elmélettel állt elő: szerinte a kisebb madaraknak kevesebb szürkeállomány jutott, ezért a séta már meghaladná az értelmi képességeiket. Ennek azonban ellentmond, hogy a gyaloglás a neuromuszkuláris kontroll komoly összetettségét igényli.

(Borítókép: Shutterstock)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában