Milyen szankciós politikát érdemes folytatni Oroszországgal szemben?

Ezt olvasta már?

Bár az oroszok ellen hozott korai szankciós intézkedéseket nagy lendülettel és ritka összehangoltsággal hozták meg a nyugati döntéshozók, két hónap elteltével már látszanak ezek a különbségek. Ami az amerikai végrehajtó hatalmat illeti, eleve és jó okkal nagyon mérsékelt célokat tűzött ki. Joe Biden elnök az első intézkedések meghozatalakor hangsúlyozta, hogy középtávon szeretné megfizettetni Moszkvával az agresszió árát. Nemrég az amerikai védelmi miniszter fejtegette azt az egy fokkal ambiciózusabb célkitűzést, hogy megfosszák Oroszországot egy következő hasonló háború indításához szükséges képességeitől.

Az amerikai kormányzat kerüli, hogy gyors sikereket vagy békét ígérjen, feltehetően le is mondtak erről. Akárcsak a korábbi esetekben, az a tapasztalat érvényesül, hogy amennyiben nem sikerül egy agresszort a szankciós fenyegetéssel a konfliktus megindításától elrettenteni, akkor hosszabb távú, évekig és nem hetekig való szankciós játszmára kell berendezkedni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a közvélemény részéről nyomás a Fehér Házon. De ezt jellemzően a Kongresszuson keresztül vezetik le, ahol a törvényelőkészítés malmai között kellően lelassulnak a dolgok ahhoz, hogy ne kelljen elhamarkodott intézkedéseket hozni.

Ehhez képest az Európai Unióban hiányzik egy rutinos stratégiai szereplő, aki kellő befolyással rendelkezne a hosszabb távú tervezéshez.

Az EU természetéből, a döntéshozatal fragmentált jellegéből adódóan a szankciós viták zajosak és gyakran az azonnali cselekvést szorgalmazó elkötelezettek és az opportunista gazdasági lobbik vagy politikusok párharcává fajulnak. Az európai politika sokszereplős, bekiabálós jellegéből fakadóan alkalmasabb a választópolgárok amúgy jogos tenni akarásának érvényesítésére, igényeik kielégítésére semmint a csendesebb, technokratikus döntéshozatalra. Ennek megfelelően eleve egy, az amerikainál radikálisabb célkitűzést fogalmaztunk meg, miközben a szankciós döntéshozatalunk és kohéziónk messze nem ilyen erős. Az Európai Unió két hónap után a hatodik szankciós csomagját készül elfogadni, gördülő intézkedésekről beszél, mintha ezekkel azonnali békét lehetne kierőszakolni.

Ez viszont már középtávon is majdnem biztosan tévút, és aligha fogja beváltani az általa felkorbácsolt reményeket.

Látványos ez az ellentmondás az olajszankciók kapcsán. Az orosz olaj bojkottja nagyjából egy tucatnyi kelet-európai finomítónak okoz valamilyen értelmezhető technológiai kihívást. Ezeket is néhány hónap, egy-egy esetben egy-másfél év alatt át tudjuk állítani nem orosz olajra, az összes többi ország már ma is leállhatna a vásárlásokkal. Könnyen belátható, hogy ezen műszaki megoldások megoldása független attól, mit gondolunk a háborúról. Minden adva lenne, hogy csendben, egy feszes ütemterv mellett Európa kivezesse az orosz olajat a mérlegeiből, megvegyük vagy megfenyegessük az ódzkodókat.

Ehhez képest hisztérikus vita van arról, hogy legyen olajbojkott azonnal.

Adott esetben, akár a stratégiai tartalékok felszabadításával ez is megcsinálható, csak már alig-alig számítana az oroszoknak okozott kárt illetően. Viszont ez így ingyenreklám a háborús bizonytalanságnak, gerjeszti a spekulációt és növeli a nyersanyagárakba épített geopolitikai prémiumot.

Miközben mindenki a világgazdasági recessziótól retteg, lassul a növekedési ütem, Kína egyre nagyobb részein vannak korlátozások, még mindig 100 dollár egy hordó olaj ára. Köszönik Moszkvában a háborús hozzájárulást. Nem állítom, hogy a geopolitikai prémium kizárólag a hangos európai viták következménye, de azt igen, hogy az orosz bevételek rövid távú csökkentése fegyelmezettebb és racionálisabb európai ügykezelést igényelne. Erre figyelmeztetett az amerikai adminisztráció legutóbb, a vita gyors rendezését kérve. Az orosz energia kivezetését nem szankciós, sokkal inkább ellátásbiztonsági kérdésként kellene felfogni.

Fokozottabban a megvalósíthatóságra kellene koncentrálni és mérsékeltebben kellene azt lojalitási kérdésként kezelni.

Hasonló a dilemma a világ majd 150, a nyugati szankciókhoz nem csatlakozó országával való viszonyt illetően is. Ezek legnagyobb része, mint pl. Kína vagy India, elvi okokból nem csatlakoztak azokhoz, minthogy az ENSZ Alapokmányát tekintik irányadónak. Eszerint ilyen intézkedéséket csak az ENSZ BT döntése alapján hozhatnának. Éppen ezért hiba lenne távolmaradásukat számon kérni. Ettől függetlenül ezen országok álláspontjának jelentősége az idő előrehaladtával egyre nő. Amikor már nem tudjuk saját szankciós magatartásunkat tovább mélyíteni, új intézkedéseket hozni, ezek azok a fővárosok, amelyeknek véleménye és viselkedése még számíthat Moszkvában.

Éppen ezért a szankciós kör mérsékelt bővítése és a nyomás fokozása leginkább rajtuk keresztül valósítható meg.

Ugyanakkor Új-Delhi és Peking magatartása praktikus – és nem kizárólag elvi – okokból kétértelmű marad. Így például India jókora árengedmény mellett vásárolja fel az orosz szenet, olajat és egyéb nyersanyagokat. Ez ugyan rosszhiszemű cselekedetnek, szankciótörésnek tűnik, de például pont a német gyárak vásárolták fel a régióban az indiai versenytársak elől a koksz-szenet, az orosz szankciós politika következményeként. Ugyanígy, ha a Közel-Keleten lekötjük a helyi olaj- és gázexportot, teljesen elképzelhetetlen, hogy India vagy Kína tartózkodjon majd az orosz import növelésétől. Éppen ezért ezekre a lépésekre nem szankciótörésként érdemes tekintenünk, hanem saját intézkedéseink törvényszerű következményeiként. Sokkal inkább arra érdemes törekedni, hogy akár másodlagos szankciós fenyegetéssel, akár meggyőzéssel, ezek a fővárosok bizonyos kiskapukat zárjanak be az oroszok előtt.

Amúgy legtöbbjük, ideértve Kínát és Indiát, hajlandó a nyugati szankciós rezsimmel való szelektív együttműködésre.

Egyszóval csigavér. A hatásos szankciókat hidegen tálalják. Normatív politikaként és nem egyedi alkalmakként kell rájuk tekintenünk, és legyen bármilyen kiábrándító, de sokszor nem hoznak gyors megoldásokat.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában