Megszólalt az Opus Tigáz arról, miért kerül náluk annyiba a gáz, amennyibe

Ezt olvasta már?

A közleményben kiemelték: a fogyasztó által fizetendő teljes díj, amely a rendszerhasználati alapdíjon és a forgalomarányos rendszerhasználati díjon felül fizetendő forgalomarányos gázdíjból áll, nem a cég bevétele.

A cég területén hatályos felhasználói díjak az egyetemes szolgáltató, az MVM Next Zrt. által kiszámlázott díjak több díjelemből állnak, és több iparági szereplő – köztük az Opus Tigáz – felé továbbítják azokat – tették hozzá.

Jelezték, hogy a díjelemeket egy minisztériumi rendelet határozza meg. Azok két részből állnak, az egyik az alapdíj, melynek mértéke minden elosztói engedélyes esetében egységes (9192 forint évenként). A másik elem a gázdíj, amely tartalmazza a gáz árán felül a rendszerhasználati forgalmi díjakat is, amelyek elosztási területenként eltérőek.

A gázszolgáltatás rendszerhasználati díját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) határozatban állapítja meg, vizsgálva az érintett engedélyesek indokolt költségeit – írták. E díj mértéke az Opus Tigáz esetében a többi elosztóhoz képest a középmezőnyben helyezkedik el – tették hozzá.

Arra is kitértek, hogy adott felhasználói kategóriában mind az E.ON csoport elosztóinál, mind az MVM Égáz-Dégáz esetében magasabb a forgalomarányos rendszerhasználati díj.

Az egyetemes szolgáltatás összdíja már 2012-ben is az olasz tulajdonban levő Tigáz területén volt a legmagasabb, ennek a díjnak jelentős része azonban nem a tavaly április 1. óta szolgáltató Opus Tigáznál jelentkezik bevételként – írták.

A tájékoztatás szerint az óránként kevesebb mint 20 köbméternyi gázt fogyasztók esetében a 7665 forintos megawattóránkénti gázdíjból az elosztói forgalomarányos rendszerhasználati díj, 1121 forint illeti meg az Opus Tigázt. A fennmaradó részén, 6544 forinton az egyetemes szolgáltató (MVM Next), a szállító (FGSZ Zrt.), a gáztárolók és mások osztoznak, ez tartalmazza többek között a szállítás, a tárolás és más kapcsolódó szolgáltatások díját.

A közlemény szerint az alacsonyabb népsűrűségű területeken, mint Kelet-Magyarország ezek a díjtételek mindig is magasabbak voltak valamelyest, hiszen egy fogyasztóra vetítve itt teszi meg a leghosszabb utat a gáz, ami plusz teher a szolgáltatónak (MVM). Ezt törvényileg ismerik el a szolgáltatónak – írták.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában