Megdöbbentő távhőszámlákat kaptak Csepelen – Ráküldte a Kormányhivatalt a Főtávra a rezsibiztos

Ezt olvasta már?

A riportban megszólaló érintett lakók bemutatták az éves távhő elszámoló számlájukat, amelyen 105, 107 ezer, illetve 50 ezer forint volt, de vannak olyanok a két panelházban, akik 150 ezres, illetve 208 ezres számlát kaptak. A riportban elhangzott, hogy a két ház ügyeit a Kölcsey Lakásszövetkezet kezeli, így az ő volt munkatársuk állítólagos hanyagsága állhat a háttérben, mert például 7 köbméter helyett 12-t jelentett le. A munkatárs már nem dolgozik a lakásszövetkezetnél, amely a stábnak azt mondta: jövő keddre kaptak időpontot a Főtávtól, hogy a helyzetet tisztázzák.

Egyelőre nem világos, hogy ha valóban csak adminisztrációs hiba áll a meglepően magas éves elszámoló számlák mögött, akkor miért nyilatkozták az érintett lakók azt, hogy a lakásszövetkezet azt mondta nekik: be kell fizetniük a számlán szereplő összeget, vagy egyben, vagy egészben és majd „lelakják” később a pénzt.

A fentiek miatt a volt csepeli polgármester, jelenleg a kormánypárt területileg illetékes választókerületi elnöke Németh Szilárd rezsibiztos is kiadott egy dörgedelmes közleményt vasárnap, amelyben egyrészt a fővárosi vezetés és a Főtáv felelősségét firtatja, haladéktalan vizsgálatot követel, másrészt megkérte a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy

Haladéktalanul és teljes körűen vizsgálja meg a Kölcsey Lakásszövetkezet és a FŐTÁV felelősségét a fogyasztóvédelmi szabályok és a rezsicsökkentés megsértésében.

A közlemény végén pedig leszögezte: „Magyarországon a rezsicsökkentés minden rezsifizető magánszemélynek törvényben biztosított jogon jár, az senki sem sértheti meg büntetlenül!”

Címlapkép forrása: Getty Images

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában