Már a gorillák is telefonfüggők

Ezt olvasta már?

Elég jól ismerjük a gorillákat? Tudtuk, hogy görög elnevezésük „szőrös nőkből álló törzset” jelent? Két fajtájuk próbálja túlélni a globális felmelegedés, a vadászat és a betegségek következményeit: a nyugati és a keleti gorilla, ez utóbbiak nagyobbak, testesebbek, akár 183 centire is megnőhetnek, a súlyuk pedig 260 kiló is lehet.

Habzsoló kannibálok

Életüket még irigyelhetnénk is, egész nap esznek: hajnalban kezdik, délig folytatják, majd tartanak egy kis szünetet, és délután megint falatoznak. A nyugatiak inkább gyümölcsöket, a keletiek leveleket és rügyeket rágcsálnak. A sötétedés beálltával fészket építenek a földön, és abban alszanak, amíg hajnalban hirtelen fel nem riadnak, hiszen sürgős dolguk van – enni kell! Sajnos vannak csúnya szokásaik is, ha egy nőstény új hímet választ magának, ez utóbbi képes megenni a nőstény előző „házasságából” hozott gyerekét, hogy a gorillaasszony gyorsan fogamzóképes legyen, és neki szüljön. A kicsik átlagosan 3 éves korukig szopnak, és addig hordozza őket anyjuk is. Hétévesen lesznek ivarérettek, egy anyának 3–5 gyereke születik élete során.

A számuk drasztikusan fogy (de melyik vadállatfajról nem mondható el ez?), bár jó hírek is érkeznek néha. 2008-ban egy hatalmas síkvidéki-populációt (a síkvidéki a nyugati gorilla alfaja) fedeztek fel Kongóban, amit a borzalmas kongói háború miatti elvándorlás számlájára írnak az etológusok: az emberek által elhagyott területeken elkezdtek szaporodni a gorillák.

A hegyi gorillák gyarapodása feltehetően a tragikus sorsú Dian Fossey-nak is köszönhető, aki már a hetvenes, nyolcvanas években küzdött a majmok megmentéséért, és felhívta a figyelmet a különösen okos állat veszélyeztetettségére. Számuk az elmúlt negyven évben az ötszörösére nőtt Kongóban, Ugandában és Ruandában a nemzeti parkok területén, úgyhogy négy éve súlyosan veszélyeztetettről veszélyeztetettre változtatta besorolásukat a Természetvédelmi Világszövetség. De ahogy a park dolgozói elmondják, rengeteg pénzbe kerül a fajmentés, és az ökológiai kihívások sem csökkennek.

Bepipult a telefon miatt

Az intelligens, kommunikációra is rávehető gorillák egyik kivételes példánya a chicagói állatkert lakója, Amare. Úgy görgeti a telefont, mintha a kis nyolcadikos Amália lenne a szomszédból, és szegény teljesen telefonfüggő lett a látogatók miatt. Szerencsére saját készüléke még nincs, viszont a vendégek gyakran mutogatják neki a vele készített képeket, YouTube-videókat. Mivel Amare jól reagál a telefonra és egyéb okoseszközökre, az emberek még többet és többet mutatnak neki, hogy kicsikarják vicces reakcióit, csodálatát. És ahogy Stephen Ross, a Lester E. Fisher Tanulmányi és Kutatási Központ igazgatója elmondta, ez egy ördögi kör: minél jobban érdekli az állatot, annál többet mutatnak neki, és Amare egyre függőbb lesz.

ÉS HOGY MIÉRT BAJ EZ? TELJESEN LEKÖTI A FIGYELMÉT A DIGITÁLIS ESZKÖZ, ÉS ELFELEJT A TÖBBI GORILLA TÁRSASÁGÁBAN LENNI, KIMARAD A SZOCIALIZÁCIÓBÓL.

De nem úszhatta meg szárazon: egy fajtársát annyira felidegesítette a 200 kilós Amare telefonbámulása, hogy rátámadt. „Hé, figyeljél már ránk is! Idióta!” Ez lehetett az agresszív tett mögött, és az állatgondozók megerősítették, hogy a másik megfélemlítéssel reagált arra, hogy Amare mindig kivonja magát a körükből. Ráadásul a 16 éves Amare épp abban a korban van (kamasz), amikor el kellene sajátítania a többiekkel való felnőtt kommunikációt.

A gondozók végül úgy döntöttek, letiltják a gorillát a képernyőről. Kifeszítettek egy kötelet Amare élőhelye köré, hogy a látogatók ne tudjanak közel menni az üveghez a telefonjukkal.

(euronews)

(Borítókép: Egy gorilla a madridi állatkertben Fotó:  Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images)

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában