Május 1-jén mondták ki először magyarul, hogy „halló!”

Ezt olvasta már?

Élvonalbeli technológiának számított a telefonközpont, már csak azért is, mert az első használható telefonkészüléket csak pár évvel korábban,1876-ban készítette el Alexander Graham Bell, és mindössze három évvel korábban (1878) épült meg a világ első kereskedelmi telefonközpontja a connecticuti New Havenben (USA), szintén Puskás Tivadar ötlete nyomán.

Magát a berendezést azonban nem ő találta fel, sőt fel sem kellett igazából találni, a távíróvonalak kiszolgálásához ugyanis már működött egy hasonló technika, a telefonközpont-készülék szabadalmát pedig Charles Scribner nevére adták be. Mégis (Edison munkatársaként) Puskás Tivadar építette meg Európa első központjait, Edison pedig (Puskás kérésére)

írásba adta 1908-ban, hogy Puskás Tivadar ötlete volt a technika.

Óriási gesztus volt ez tőle, hiszen, még az izzólámpa ötletét is konokul bitorolta a valódi feltalálótól, Joseph Swantól, aki pert is nyert Edison ellen.

Tesla itt állt munkába

Nemcsak a hazai telefonálás elindítója volt a Fürdő utcai létesítmény, hanem az egyik legkülönösebb feltalálózseninek, a szerb nemzetiségű Nikola Teslának (1856–1943) is, aki itt kapta élete első állását, majd Puskás ajánlólevelét, amivel a zsebében utazott tovább az Egyesült Államokba, hogy megalkossa máig csodált és kutatott találmányai sorát.

1882. február 1-én megjelent az első budapesti telefonkönyv mind a 238 előfizető címével és nevével. Évenként kellett a előfizetni a szolgáltatásra, amiért cserébe

bármennyiszer és bármennyi ideig lehetett telefonálni,

a beszélgetések hosszát ugyanis nem mérték. A kapcsolás pedig úgy történt, hogy a hívó felvette a készüléket, mire egy kisasszony beleszólt, hogy „halló!”, majd kézzel kapcsolta (szó szerint összekötötte) a hívott felet. Nem hagytak nagy teret a telefonbetyároknak.

De miért éppen hallóztak már a hőskorban is, szinte azonnal a telefon megjelenésétől?

Kézenfekvő magyarázat, hogy a telefonnyelv is Puskástól származik, és a legenda szerint Edison is megerősítette, hogy a „halló” a magyar „hallom” szóból ered, és megtetszett neki. Sőt, még az angolban használt hello” is a magyarból jön. 

EDISON

Fotó: Vasárnapi Ujság

Jól hangzó állítások. Csakhogy gyengíti a büszke legendát, hogy a „hallom” szónál az első szótagját hangsúlyozzuk, míg a hallónál éppen a szó végét. Lehetetlen félrehallani és összekeverni őket.

Az is kétségeket ébreszt, hogy a „hello” már 1833-ban feltűnt az angol irodalomban és az 1860-as években már népszerű köszönés volt angol nyelvű területeken. Edison pedig, dokumentáltan,1877-ben írt egy levelet a pittsburghi Központi Körzeti és Nyomtatott Távirati Társaság elnökének, és elsőként javasolta a jól kivehető hello” szót a beköszönéshez. A magyar nyelvészet is idegen eredetűnek tekinti és valószínűbb, hogy a telefonálással együtt azonnal átvettük a németektől, és a „hallani” igéhez való hasonlósága miatt szinte rögtön gyökeret is vert a magyar telefonnyelvben.

A rádió őse, a híreket közlő telefonhírmondó azonban ízig-vérig Puskás-találmány és magyarul szólt a világon elsőként, 1893. február 15-én a következő szavakkal: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

(Borítókép: Egy nő kipróbálja a legelső telefonközpontok – amely Fürdő utca 10. szám alatt működött – egyikének kezelését a Postamúzeumban 1963. február 16-án. Fotó: Tormai Andor / MTI)

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában