Majdnem egy év után derült ki, hogy gyorsabban nőtt tavaly a kínai gazdaság

Ezt olvasta már?

A hivatal kedden azt közölte, hogy 2021-ben a hazai össztermék (GDP) 8,4 százalékkal nőtt az eddigi számításokban szerepelt 8,1 százalék helyett. A módosításra azért került sor, mert a tavalyi adatok átvizsgálása szerint a GDP 556,7 milliárd jüannal több volt, 114 ezer 920 milliárd jüant (16 ezer 520 milliárd dollárt) tett ki.

Az idei első háromnegyed évben a kínai gazdaság 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez jelentősen elmarad a kormány által az idei évre célként kitűzött 5,5 százalék körüli szinttől.

Címlapkép: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában