Magyarországi benzinturizmus: rendkívüli helyzetbe nyúlt bele a kormány

Ezt olvasta már?

A csütörtöki Kormányinfón bejelentett döntés (a külföldiek péntektől a piaci áron vehetik az üzemanyagot, ha nem magyar a rendszámuk, vagy a forgalmi engedélyük) komoly technikai nehézségeket hozott a benzinkutaknak, amelyeket aznap este még utoljára sok helyen megrohantak a külföldiek a 480 forintos magyarországi hatósági ár kihasználása érdekében. Péntektől ugyanis már csak magyar rendszám/forgalmi engedély mellett érhető el a hatósági üzemanyagár. A roham miatt egyes kutakon üzemanyaghiány is fellépett, illetve továbbra is lehetnek technikai nehézségek az új rendelet betartásában. Ezekről bővebben alábbi cikkeinkben írtunk:

A kormány azonban azt hangsúlyozta, hogy az elharapózott üzemanyag-turizmus már veszélyeztette a magyarországi ellátásbiztonságot, így mindenképpen lépni akart, tudva azt is, hogy ebből lehetnek még uniós jogi következmények is.

Megnéztük ezért, hogy a kormány bejelentése előtt néhány nappal, május 23-án, hogyan nézett ki a helyzet az uniós üzemanyag-piacon, mert ez jól érzékelteti a rendkívüli helyzetet, ami bizonyára nagyon komoly extra üzemanyag-keresletet hajtott a magyarországi kutakra. A Mol a minap arról beszélt, hogy a kormányzati beavatkozás hatására azzal együtt is 15%-kal eshet majd idehaza az üzemanyag-forgalom, hogy a szezonális hatások miatt (turizmus, mezőgazdasági munkák) egyébként júniusban rendszerint növekedni szokott.

Amint az alábbi ábrán látszik: e hét hétfőn a 480 forintos magyarországi hatósági benzinár egyértelműen a legalacsonyabb volt az egész Európai Unióban és a pirossal bekeretezett szomszédos országokban literenként 30-60 eurócenttel, tehát 115-230 forinttal volt drágább a 95-ös benzin literje. Érhető tehát, ha erre a nagy árkülönbségre komoly benzinturizmus épült (az európai bizottsági adatbázisban csak uniós tagállamok adatai szerepelnek, így a szomszédos Ukrajna és Szerbia árai nincsenek benne).

A gázolajnál is megnéztük, hogy mi volt a helyzet május 23-án és azt találtuk, hogy az 1,42 eurós adattal nálunk volt a második legolcsóbb a gázolaj literje Málta után. A szomszédos uniós országok átlagárához képest pedig 25-40 eurócentes volt az árkülönbség, tehát mintegy 95-153 forint literenként. Ez is nyilván érdemben fűtötte a magyarországi gázolaj-turizmust, igaz a magyarországi 1,42 eurós adat valószínűleg a személygépkocsik (480 forint) és a tehergépjárművek számára elérhető árak (piaci ár) átlagából adódott. Enélkül a személygépjárművek számára elérhető 1,26 eurós árral még komolyabb lehetett az ösztönző erő, hogy Magyarországra jöjjenek tankolni az autókkal és kannákkal.

Végül azt is érdemes megnézni, hogy hogyan alakult hétfőn az egyes országokban a gázolaj és a benzin ára egymáshoz képest és ebben milyen rangsort lehet felállítani. Ezen a téren is kirívó a magyar helyzet, ugyanis nálunk volt egyértelműen a legnagyobb a gázolaj felára a benzinhez képest (a személygépkocsik esetén megegyezik az ár, de amint fent jeleztük: az ezen kívüli tankolóknak már magasabb árat kell fizetni). Mindenesetre még a magyarországi szabályozás mellett is kirívó az itthoni helyzet, ugyanis a legtöbb tagállamban a benzin többe kerül, mint a gázolaj (igaz a mi régiónkban a dízelhiányos helyzetre utal, hogy itt rendszerint a dízel a drágább).

Címlapkép forrása: Getty Images

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában