Magyarország is megismételt fehérorosz választást szeretne

Ezt olvasta már?

A visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, “mi is a lengyel álláspontot támogatjuk” Fehéroroszország esetében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szombaton azt mondta, hogy Fehéroroszországban – nemzetközi megfigyelők részvételével – meg kell ismételni az elnökválasztást. Szijjártó Péter azt írta: “minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán”. Emlékeztetett: hétfő reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkevics lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván tárcavezetővel beszélt, majd egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt telefonon. Szijjártó Péter kiemelte: a visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, “mi is a lengyel álláspontot támogatjuk”, különös tekintettel a Fehéroroszországban élő jelentős nagyságú lengyel nemzeti közösségre.

Címlapkép: Facebook 

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img